Az áramszolgáltatás csökkentésével fenyegette meg Franciaország pénteken Jersey szigetét a Brexit következményeként a francia halászhajókra vonatkozó új szabályokat illetően kialakult újabb vita miatt. “Az áramszolgáltatás csökkentése lehetséges, de annak lekapcsolása Jersey lakói számára a télen, nem fog bekövetkezni” – mondta Clément Beaune francia Európa-ügyi államtitkár a BFM hírtévében. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak van egy energiaexportra vonatkozó része is. “Szabályozni tudjuk az ellátást. Nem kívánom, hogy eddig jussunk. De ez egy politikai lehetőség” – fogalmazott a kormánytag.
    
A normandiai partoktól 22 kilométerre fekvő, széleskörű önigazgatási jogkörökkel bíró, 108 ezer lakosú Jersey nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona függő területei közé tartozik. Jersey három tengeralatti kábelen Franciaországtól kapja áramszükségletének 95 százalékát. Jersey önkormányzata az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és együttműködési megállapodására  hivatkozva áprilisban új halászati engedélyezési rendszert vezetett be. Ennek alapján a francia halászhajók akkor kaphatnak halászati engedélyt a térségben, ha igazolni tudják, hogy a múltban is tevékenykedtek a Jersey körüli vizeken.
    
Jersey szeptember 29-én bejelentette, hogy 64 végleges engedélyt adott ki francia halászhajóknak, 75 kérelmet pedig elutasított. A francia kormány összesen 169 hajónak kért engedélyt. London további 12 engedélyt adott ki a brit vizekre a partjainál a 87 kérelem ellenére.
    
“Minden összevetve valamivel több mint 450 engedélyt kértünk. És kitartunk a 450 mellett” – mondta Clément Beaune. “Célzott retorziós intézkedéseket fogunk bevezetni az Egyesült Királyság ellen, amennyiben London nem alkalmazza a megállapodást” – tette hozzá az államtitkár, de azt nem pontosította, hogy francia vagy uniós fellépésre gondolt.
    
“A briteknek szükségük van ránk, európaiakra, a termékeik eladásához, beleértve a halászatot is. Szükségük van ránk az energiaszolgáltatásukhoz, a pénzügyi szolgáltatásaikhoz, a kutatóközpontjaikhoz” – hangsúlyozta az államtitkár. “Mindehhez vannak retorziós intézkedéseink, együttműködési intézkedéseink, amelyeket életbe tudunk léptetni, ha a britek továbbra sem tartják be a Brexit-megállapodást. Ha a britek nem tarják be az ő részüket, mi sem fogjuk 100 százalékosan a miénket” – tette hozzá.
    
A francia kormány álláspontja szerint a britek az európaiakkal kiprovokált konfliktusokkal próbálják meg leplezni a Brexithez kötődő nehézségeiket.
    
“Elrontották a Brexitet, ez az ő választásuk, ez az ő kudarcuk, nem a miénk” – egy franciától a legkevésbé sem távol álló módon kesergett a BREXIT miatt az államtitkár.
    
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről tartott tavalyi tárgyalássorozaton az egyik leghevesebb vita London és az EU között éppen a halászat szabályozásának kérdéséről folyt, annak ellenére is, hogy a halászati ágazat a brit és az uniós hazai összterméknek (GDP) egyaránt alig néhány tized százalékát adja.


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük