Időarányosan jól áll a jégkészítés a megújuló debreceni Főnix Csarnokban, ahol november 18. és 21. között rendezik meg az olimpiai kvalifikációs rövidpályás gyorskorcsolya világkupa-sorozat harmadik állomását. Az első Pekingben (október 21-24.), a második Nagojában (október 28-31.), a sorozat utolsó versenye pedig a hollandiai Dordrechtben (november 25-28.) lesz majd, ekkor zárul az olimpiai kvalifikáció is – mondta Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke szerdán, miután a szervező bizottság tagjaival megtekintette a helyszíni előkészületeket.

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke (b) és Becsky András, a Főnix Csarnokot működtető Debreceni Sportcentrum igazgatója.
(MTI/Czeglédi Zsolt)


    
Jelezte: a MOKSZ megállapodást kötött a Debreceni Sportcentrummal, hogy az egyébként általánosan is megújuló Főnix Csarnokban teljesen felújítják a “jeges berendezéseket”, ami áfa nélkül 40 millió forintba kerül. Ugyanakkor négy kompresszort is bérelnek a teljes biztonság kedvéért – tette hozzá. Kósa Lajos azt mondta, időarányosan jól állnak a jégkészítéssel, pénteken már a Főnixben tart edzést az utánpótlás válogatott keret.
    
A MOKSZ elnöke arról is beszélt, hogy a maximális számú olimpiai kvótát meg akarják szerezni, ami 12 versenyző részvételét jelentené a februári pekingi téli játékokon. Váradi Orsolya, az MOKSZ ügyvezető igazgatója hozzátette: a magyar keret felkészítő versenyen vett részt a napokban Hollandiában, és rendkívül biztatóak az eredmények. Szerinte több versenyző már a harmadik, debreceni versenyen megszerezheti az olimpia kvalifikációt.
    
Becsky András, a Főnix Csarnokot működtető Debreceni Sportcentrum igazgatója az MTI-nek elmondta, a csaknem húsz éves csarnokot kívül-belül felújították, a munkálatok mintegy 2,5 milliárd forintba kerültek.


(MTI / címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük