Edzőt váltott Késely Ajna kétszeres Európa-bajnoki ezüst- és egyszeres bronzérmes úszó. A 20 éves sportolót a jövőben Bernek Péter készíti fel, aki egy héttel ezelőtt jelentette be visszavonulását versenyzőként, egyúttal jelezte: edzőként folytatja pályafutását.
    
“Ajnával tisztáztunk minden sportszakmai kérdést, amely fontos ahhoz, hogy tudjuk: ki, mit várhat a másiktól és mi az, amit vállal. Megkaptam a bizalmat, mint pályakezdő edző, ami számomra rendkívül fontos és nagyon motivál! Beleállunk a feladatokba, amely mindenki számára új felállás lesz, más jellegű munkát igényel, részemről sok tanulást és mindkettőnk részéről sok-sok erőfeszítést” – írta Facebook-oldalán a 2014-ben 400 m gyorson rövidpályás világbajnok Bernek, aki mindössze kilenc évvel idősebb tanítványánál.
    
Késely Ajna közel kilenc évig a Kőbánya SC kötelékében Turi Györgynél úszott, akinek felkészítésével többek között három ifjúsági olimpiai bajnoki és junior világbajnoki címet is nyert.
    
A fiatal magyar versenyző ott volt a tokiói olimpián, két fő számában, 400 és 800 méter gyorson nem jutott döntőbe, előbbiben a 10., utóbbiban a 13. helyen zárt.


(MTI / címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük