Egyetlen cikknek indult – tizenkét részes cikksorozat lett belőle. Ritkán adatik meg a dél-amerikai magyar újságírónak, hogy felkereshesse déd-, vagy épp ükszülei szülőföldjét, az óhazát – Magyarországot. A COVID miatti korlátozások ha lehet, még nehezebbé tették a régóta tervezett utazást. Teltek a hónapok, a hónapokból egy év lett és még mindig nem lehetett – praktikusan nézve – sehova sem utazni Paraguayból. A lassan haladó dél-amerikai oltókampányokban nagyon sokára kerültek sorra a hozzám hasonló, fiatalabbnak nevezhető legények – már ahol sorra kerültek. Az európai országok szigorú feltételeket támasztottak a beutazáshoz, miközben a Brazílián át visszavezető utat is megbonyolította a kéthetes karanténkötelezettség a paraguayi utazó számára. Európában talán sokan nem tudják, de Dél-Amerika legtöbb országa szinte teljesen bezárkózott, sokszor hosszú hónapokra – így érthető módon a légi közlekedés is szinte, vagy teljes egészében megszűnt Európa irányába.

A várakozással telt idő alatt csak gyűltek a témák és a tervek, felkeresendő helyszínek, hogy aztán a valóság – ahogy szokta – felül írjon minden előzetes elképzelést. A magyarországi médiát, hírügynökségi jelentéseket hosszú évek óta napi szinten olvasgatva régóta érett bennem az elhatározás, hogy megtudakoljam, miként halad a cigányintegráció Magyarországon. Régóta tervezett utam során, a tervezett témák hosszú sorát rendezgetve, erre is szeretem volna szánni egy napot – végül egy hónap ment a cigánykérdésre, az egyetlen, negyedoldalasnak szánt cikkből pedig tizenkettő kétoldalas rész, egy komplett cikksorozat lett. Nincs mit tagadni, messziről jött emberként beszippantott a magyar rögvalóság. Nem a kirakatról beszélek, amit a nálunk is elérhető médiában látni lehet! – hanem a mindennapok valóságáról. Több, mint 40 nagyinterjú, számos kisebb megszólalás, csaknem 7700 levezetett kilométer teszi mérhetővé az elvégzett munkát – de ha lehetőségem lett volna rá, még legalább ugyanennyit írtam volna. A teljesség igénye nélkül, nyilatkozott számunkra óvodaigazgató, polgármester, rendőr, polgárőr, politikus – de készült interjú a cigánybűnözés több áldozatával, azok rokonaival, televíziós szakemberrel, de még cigányok által megtámadott, azóta rettegésben élő mentőtiszttel is.

Az összkép lesújtó lett – de ha a valóság lesújtó, az újságírónak kutya kötelessége lenne azt is megírni. No már ha megteheti! Magyarországon szájzár-törvény van érvényben, “kisebbséghez” tartozót gyakorlatilag még csak szájára sem vehet az ember – nemhogy médiában, de magánbeszélgetésen sem – emiatt természetesen a magyar médiában sem merik, vagy talán nem is akarják említeni, ha az elkövető cigány, vagy egyéb származású. Gondosan ügyelnek, nehogy faji kérdést csináljanak – a mondjuk ki – faji kérdésből. Persze mindenki tudja, hogy mifélék az elkövetők, ha egy “unokázós” kifosztásról, éjszakai betörésről, rablótámadásról – ahogy a rendőrség nevezi, “szóváltásról” – késeléses gyilkosságról, vagy épp pöcegödörbe szült vagy falhoz vágott csecsemőről szóló hírrel találkozik. “Cigány ez is!” – kiált fel az idős nénitől a rendőrön át a polgármesterig mindenki. Arccal és névvel persze alig vannak, akik vállalni mernék a véleményüket – utalva a már említett szájkosártörvényre. Idáig jutott Magyarország a nagy demokráciásdiban – hogy ma már őszintén sem beszélhet nyilvánvaló problémákról.

Sokan szeretik azt mondani, hogy a kormány megvédi Magyarországot a külső veszéllyel szemben – ami a látottak alapján gyakorlatilag teljes mértékben igaz is. Európában Magyarország a határvédelem élharcosa, az illegális migráció legnagyobb gátja. Sajnálatos módon, a legtöbben mint ha már elfelejtenék, hogy egy évszázadok óta integrálhatatlannak bizonyult népcsoport már “kerítésen belül van”, és a közönséges tetvekhez hasonló ütemben szaporodik, sokasodik – miközben a “gazdanép” minden szabályára nagyjából magasról tesz. No Go zónák már most is vannak Magyarországon, csak a Magyar Kormány erről nem beszél. A németországi, vagy épp svédországi muszlimtelepekről – rendőrök számára is tiltott – “No Go Zónákról” gyakran hallani a közmédiában, de soha egy szó nem esik a magyarországi No Go Zónákról, a rendőrök által is félve felkeresett cigánytelepekről.

Felmerül itt bizony a magyarországi jogalkotó mellett a rendőrség, a bíróság és az ügyészség felelőssége is. A minap mi is hírül adtuk, hogy egy cigány cigarettát nyomott el saját csecsemőjén, majd a falhoz vágta. A kis purdé néhány nap múlva elpusztult a kórházban. A kancigány 1 év 8 hónapot kapott, amelyet egy, dél-amerikai szemmel nézve luxushotelben kellene letöltenie – de nem fogja, mert ilyen büntetésekből 10-12 hónapot kell csak a gyerekgyilkosoknak leülniük. A minap szabadlábon védekező gyilkos haláláról is írtunk – ahol már egész egyszerűen maga a tény is értelmezhetetlen, hogy mit keres egy gyilkos szabadlábon Magyarországon ítélethirdetés előtt.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy minden áron csak a magyarországi cigányság negatív aspektusairól szerettem volna írni, óriásit téved. Példának okáért, sikerült megszólaltatnom egy cigány származású polgárőrt – egy látszólag példás életet élő, a magyarországi cigányok többségével ellentétben késsel-villával enni tudó, kulturáltan beszélni képest férfit. Nagy volt az öröm, csak aztán másnap szembe köszönt a valóság: mint fülembe jutott, “kiváló példánk” sajnálatos módon felfüggesztett börtönbüntetést kapott a közelmúltban üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt. Nyilván egy dél-amerikai számára értelmezhetetlen, hogy lehet felfüggesztettet adni egy ilyen súlyú bűncselekményért, amikor Ronaldinho, a híres brazil futballista csak magáért a hamisítvány felhasználásáért fél évet töltött letartóztatásban Paraguayban – de a magyar bírósági gyakorlat sajnálatos módon ez. A magyarországi igazságszolgáltatás helyzetéről a cigánybűnözés tükrében címmel külön dupla rész foglalkozik majd, egészen döbbenetes – dél-amerikai fejjel szinte hihetetlennek tűnő részletekkel. Egyszerűen el kell fogadni: nincsenek jó példák, vagy ha vannak is annak látszóak, előbb-utóbb kiderül, hogy “ez is csak egy bűnöző” volt. Sokakban él még Dél-Amerikában a valamelyest romantikusnak leírható kép a muzsikos cigányokról, amelyekről nagyapáink meséltek. Muzsikus cigánnyal is szerettem volna interjút készíteni, de sajnálatos módon előző este elvitte a rendőrség valamilyen lopási ügy miatt a zenészt.

Nem feladata a cikksorozatnak megítélni, hogy milyen sors vár a nagyon közeli jövőben a magyar emberekre a saját hazájukban – erről a cikkek után úgyis meg lesz minden olvasónak a saját képe. A magyarországi politika több évtizednyi maszatolás után végre valódi cigányintegrációba kezdett a 2010-es évektől kezdődően. A sokszor csak feneketlen kútnak látszó pénznyelő-programoknak azért lett valamilyen hatása – a még több megszülető cigánygyereken kívül is – erről szintén külön cikk próbál majd összefoglaló képet adni. Magyarországon túl érzékeny kérdés ez, így nem vezetnek statisztikákat, nem végeznek kutatásokat a cigányság valódi számáról sem. Egy-másfél-milliós szám kering már hosszú évek óta a köztudatban, a valós szám azonban ennél jóval több lehet – és folyamatosan nő, miközben a magyar népesség mind arányaiban, mint számában folyamatosan fogyatkozik. A maholnap már csak 9 milliós Magyarországon a 2-3 milliós szám sokkal reálisabb lehet a cigánytelepüléseken rettentő gyenge színvonalú oktatást kapott, gyakorlatilag elcigányosodó, közel analfabéta szintre süllyedt, félig-meddig magyarokkal együttvéve. A jelen is borzasztó, de a jövő annál fájdalmasabbnak ígérkezik! Így érti meg csak igazán az ember, mire a sok olvasói levél, fórumhozzászólás a paraguayi, argentínai kivándorlási lehetőségekről. Paraguayi magyarként nehezen értettem, hogy miért akar valaki kivándorolni a “csodásnak” gondolt Európai Únióból, Magyarországról – ahol még a kerítés is kolbászból lehet tán – a hozzá képest lényegesen fejletlenebb Paraguayba. Ma már értek mindent. A valódi szabadság utáni vágy – ha csak azt nézzük, hogy én írhatok erről, egy magyar újságíró pedig nem – és a jövőtlenség – és most értem itt alatta az egész EU, nem csak Magyarország borúsnak látszó jövőjét – sarkalhat erre embereket. Mire gondolok, ha jövőtlenségről írok? Több település óvodájában járva konstatálhatom, hogy települések egész sorában gyakorlatilag a döntő többsége az óvodásoknak már cigánypurdé. Az iskolákban a fehér gyerekeket rendszeresen bántalmazzák a zömében túlkoros, sorozatosan megbukó cigány-“gyerekek”. Gyakorlatilag “minden téren” kifejlett cigánybűnözőkről beszélünk, sok esetben 10-12 évesek közt. Ahogy már korábban egy kollégám megírta, Magyarországon esélytelen normális oktatást kapni olyan osztályban, ahol 2-3 cigánynál több gyarapítja az osztálylétszámot – és sajnos ma már a többsége az osztályoknak ilyen, vagy ennél is rosszabb kilátásokkal bír. Mindenki szeretné a legjobbat a gyerekei számára, de Magyarországon egyre nehezebb dolga van, ha csak nincs valakinek lehetősége magániskolába járatnia a gyerekét. A magániskolákat, a magántanulói jogviszonyt egyéb iránt szintén óriási mértékben lehetetlenítették el az elmúlt években a Magyar Kormány intézkedései, mint ahogy a megkérdezett tanároktól, iskolaigazgatóktól megtudtam. Ez is érdemelne egy cikket: egészen döbbenetes, szinte felfoghatatlan dolgokat hallottam a témában. Kimondhatatlanul szabadabb lehetőségei vannak egy paraguayi magániskolának, mint egy magyarnak. A dolog nyitja nálunk valóban csak az, hogy van-e pénze a kedves szülőnek elitiskolába járatni a gyerekét. Magyarországon ma már a magániskolai oktatás legalább 70%-ának az állami tantervet kell kötelezően követnie – és a maradék sem opcionális, hanem az állami tanterven felül értendő magánoktatás.

Szerencsére – szájkosár-törvény ide, vagy oda – a magyar ember nyelve megered, ha külhonból jött magyar tesz fel bátor kérdéseket – és persze ha nem kell feltétlen arccal és névvel vállalni az interjút. Egyéb iránt, ma már nincsenek kisegítő osztályok Magyarországon: európai bírósági nyomásra a tanulni akaró magyar gyerek mellé beteszik a tanulni még csak viccből sem akaró, az egész osztályt visszarántó, a többieknél sokszor egy komplett korosztállyal idősebb cigányokat – elvágva ezzel az egész osztály számára minden esélyét egy komolynak számító egyetemre való bejutásról, és úgy általában, a jobb élettől. A korábbi “cigányszegregációra” mutogatva százmilliós kártérítéseket ítélt meg egy európai bíróság a cigányoknak – hogy csak egy példát említsünk. A cigányokkal együtt tanuló magyar gyerekek viszont pokoli gyerekkorról, rettegve iskolába-járásról számolnak be. Kinek van joga és mihez? Érdekes kérdés! A tanulni akarónak a tanuláshoz, a normális továbbtanuláshoz, szebb jövőhöz – vagy a tanulni nem akaró cigányoknak a többi gyerek jövőjének tönkretételéhez? Ilyen kérdéseket senki nem mer feltenni Magyarországon. Halálos csend van a nagyon is valós, nemzetstratégiai jelentőségű probléma kapcsán.

Magyarországon 2022-ben parlamenti választásokat tartanak. Ennek tükrében megpróbáltam a cigánykérdést politikai szemszögből is megvizsgálni – ha már az elkezdődött kampány erre semmiféle időt nem “pazarolt” – azonban itt még komolyabb visszásságokba, falakba ütköztem. A 2022-es magyarországi parlamenti választások kapcsán nem a küszöbön álló nemzethalál, hanem olyan ügyek, mint a tehetségtelen főpolgármester nemlétező nyelvvizsgája a téma – hogy csak egy példát említsünk. Ennek is külön cikket, a tizenegyedik, utolsó előttit szenteltem. A messze a legnehezebben megíródottat.

A hosszúra nyúlt ajánló után kérem Tisztelt Előfizetőinket, hogy tartsanak velünk és kövessék lapunk történetének leghosszabbra nyúlt, egy nagy témát feldolgozó cikksorozatát! A cikksorozat első része a Dél-amerikai Magyar Hírlap következő heti nyomtatott számában lesz olvasható.


(Dél-amerikai Magyar Hírlap/K.A. / a címlapkép illusztráció: MTI/Mihádák Zoltán)

10 thoughts on “Cikkajánló – Magyarország elcigányosodása”
  1. Nagyon várjuk a következő számot! Ilyet Argentínában sem lehetne ma már megírni ebben a nagy demokratúrában. Az ország romokban, a gazdaság továbbra is béka feneke alatt, teljes a kilátástalanság egy jobb jövő reményére. Kellenek a gumicsontok a politikába! Van buzeráns kérdés, van indián-egyenlőségkérdés, van abortuszkérdés, csak épp egy kérdést nem tesz fel senki: hová tűnt Argentína nemzeti vagyona?

    Magyarország szerencsére gazdag ország, egy remek gazdaságpolitikával. Akkor is az, ha az ott élők mindig panaszkodnak. Ott a cigánykérdést kell szőnyeg alá seperni, mily meglepő! Egy nap majd nem marad ország a fejjük felett, akkor majd jönnek ők is Dél-Amerikába. Már ha még beengedik őket! Argentína senkit sem enged be most sem.

  2. Benne van a pakliban, hogy történelmi időskálán nézve csakhamar újra az európai kivándorlók célterülete leszünk itt Dél-Amerikában. Argentínával ellentétben Paraguayba nagyon egyszerű a bevándorlás. Régóta ígért cikk témája lesz ennek a procedúrának az ismertetése szeptember hó folyamán. Németországból szinte minden nap érkeznek kitelepülő családok Paraguayba, sokszor tucatjával is – és az csak az, amire rálátásunk van! Ők egyértelműen a szabadság hiányát jelölik meg, mint elsődleges okot. Tény, Paraguaynak ebből van mit kínálnia – ha már mást nagyon nem is tud. Kicsit tovább boncolgatva a kérdést, jobban megismerve őket ez kibővül a szörnyű németországi migrációs politika okozta kérdésekkel, végeredményében a kilátástalan helyzetükkel. Gyakorlatilag biztonsági kérdésekről van szó, az emberek már a puszta létüket féltik Németországban. Félek, egy nagyon közeli nap Magyarország is erre a sorsra jut. Bevallom, én is döbbenettel olvastam Attila cikkeit. Ahogy számomra látható ez, Magyarország egyes területein; Hevesben, Borsodban vagy épp Nógrádban gyakorlatilag ugyanúgy az életükért aggódnak már az emberek, mint Németországban. Ha pedig nem az életükért, akkor a gyermekeik kilátástalannak látszó jövőjéért.

  3. Aggódnak-e Magyarországon? Épp most a lepsényi eset kavar indulatokat kis hazánkban. Szerencsére itt most az áldozat is csak egy cigány, de a legtöbb esetben nem így van ám! A túlkoros cigánygyerekek célpontjai jellemzően a jómódúbb magyar szülők gyermekei. Tőlük lehet telefont, tabletet, cipőt rabolni. Ha szabad cikket beszúrni, akkor:

    https://www.origo.hu/itthon/20210911-csaknem-eszmeletlenre-rugdosta-negy-iskolas-az-egyik-tarsukat-lepsenyben.html

    1. Szabad természetesen! Ez a botrányos eset elkerülte a figyelmünket, a számunkra elérhető MTI-hírek közt nem találtunk erre vonatkozó hírt. Attila is beszámol hasonló esetekről a magyarországi pedagógusokkal készített interjúiban, érdemes lesz elolvasni!

      1. Haha, na ja! Az nem lep meg, ha az MTI nem írt róla. Az ilyen eseteket mindig megpróbálják eltusolni. Az én gyerekemet is többször kirabolták. A rendőrség azzal küldött el, hogy nem érdemes utána menni, úgy se lesz belőle semmi, na meg ugye ott a cigányok bosszúja, ha nem vonom vissza az egészet! Ott tartunk ma Magyarországon, hogy ma a rendőr mondja a képembe, hogy nem tud megvédeni a cigánybűnöző-családok bosszújától. Hagyjam inkább az egészet, ezeken behajtani úgyse lehet semmit, és ne küldjem a gyereket az iskolába drága felszereléssel.

        1. Nagyon sajnáljuk a történteket. Engem lep meg a leginkább, hogy ezek a kérdések nálunk csapódnak le, és nem a magyarországi médiában. Ha Attila meglátásai helyesek, akkor talán nem véletlenül. A legrosszabb rémálmunkban sem gondoltuk volna kint a Chacón, hogy ennyire nagy bajban van a magyarországi szólásszabadság! Minden esetre dél-amerikai magyar lapként nem épp a magyarországi cigánykérdések boncolgatása lenne a fő profilunk. Nyilván abban az aspektusban, hogy a cigánykérdés egy újabb kivándorlási hullám mozgatórugója lehet, nagyon is érdekes a téma a dél-amerikai magyarság számára.

          Sokan ezeket a dolgokat tényleg alig hiszik. Ki gondolná 11 ezer km-re Budapesttől, hogy milliónyi cigány országa lett az Óhaza? Amikor a kivándorolt családok a kontinensre érkeztek, a mai olvasóink többsége meg sem született még. Harmad, negyedgenerációs magyarok alkotják a magot. A később érkezettek száma alacsony. Az emberek még ott tartanak, hogy legfeljebb 30-40 ezer muzsikus- és vándorcigány élhetett Magyarországon – és az miféle gondot jelenthet Magyarország jövője szempontjából?

          1. Hát ne tudja meg, hogy mennyire nevetek! Persze keserédes a nevetés, ha látja az ember mögötte a Magyarországon lezajló drámát is. Itt már rég nem 40 ezerről, hanem több millió cigányról beszélünk. A teljes Kárpát-Medence cigányságának létszáma bőven 6 millió felett lehet. Attila becslése nagyjából helyes, bár ahogy utalt is rá, valós hivatalos adat nem létezik. Legfeljebb az, hogy népszámláláskor ki mondja magát cigánynak. Egy része szégyelli a saját fajtáját is, azok nem nyilatkoznak. Így persze a statisztikában sem kapnak helyet. Attól tartok, nekünk végünk. Itt kő kövön nem marad, ha ezek kerülnek egy nap többségbe. Már ma is “védett fajnak” számítanak. Milyen jövője lehet itt a gyermekemnek? Itt előbb-utóbb polgárháború lesz, aminek a végén vagy mi pusztulunk, vagy újra üzembe állnak majd a gázkamrák. Igény lenne rá már ma is!

  4. Kemény szavak Krisztina, egy Hölgytől különösképpen! Nyilván ami Óhaza, az belefér az azonos nevű kategóriába. Nem kell félni – ha ez ennyire fontos kérdés az olvasóink számára, akkor a cikksorozat lezárulta után is napirenden tartjuk a cigánykérdést. Ha ez az egész egy nap Magyarországon tömeges erőszakba torkollhat, akkor igenis beszélni kell róla – megelőzendő a bajt – de az elszigetelt eseteket sem szabad eltusolni, ez teljesen ellentétes lenne az újságírói hivatással. Nem tudom elképzelni, hogy szakmai szemmel miként élheti meg egy magyarországi újságíró, amikor nem írhat valamiről, mert megtiltják neki. Ez teljesen szovjet-típusú gondolkodás – mindennel szembe megy, amit demokráciának és szólásszabadságnak nevezünk.

    Volt közben egy erre vonatkozó kérdés email-ben, talán másokat is érint:
    IP-címeket nem tárolunk, regisztrációt nem várunk el a hozzászólóktól – így szabad a vásár, bárki elmondhatja szabadon a véleményét. Alpári kommenteket természetesen ennek ellenére sem teszünk láthatóvá, ez nem egy gumiszoba. Ránk a paraguayi törvények vonatkoznak – a kommentálónkról pedig semmilyen adatot nem őrzünk meg – ez az üzletpolitikánk része is – így kiadni sem tudjuk őket senkinek. Talán most kezdem el értékelni igazán, hogy Paraguayban még megvan ez a fajta szabadság. Itt nem is lehetne bevezetni, az emberek kinevetnék az ilyen “szájkosár-“törvényeket.

    1. Sajnos mi nem fogjuk tudni olvasni ezeket a cikkeket, ha azok csak a dél-amerikai nyomtatott számban lesznek olvashatóak. Nem lehetne megoldani az előfizetést Európából is?

      1. Ahogy többször utaltunk rá, egy bő éven át a posta is (több) hónapos késéssel “közlekedett” Európába. Egy időben azt is nehéz volt megoldani, hogy az akkor még havilap időben eljusson olyan szomszédos országokba, mint a határokat valós ok nélkül lezáró Argentína vagy sokszor Brazília is. Szerencsére sokat javult a helyzet a (légi) közlekedés újraindulásával, de közben a lap hetilappá fejlődött – így még “keskenyebbek” lettek az idősávok, amin belül el kellene tudnunk juttatni a lapot az előfizetőkhöz. Ez úton is elnézést kérünk azoktól, akikhez most sem sikerül megoldani ezt. Sajnos bőven vannak ilyenek Ecuadorban, Peruban vagy épp Venezuelában. Ezek tőlünk teljesen távol álló okok. Nyilván itt senki nem csinál belőle akkora ügyet, Dél-Amerika sosem volt híres a gyors postaszolgálatairól.

        Bár sokáig tervben volt, direkt paraguayi-magyar légi kapcsolat nélkül szinte lehetetlen megoldani a magyarországi értékesítést. Néhány szolgáltató vállal relatív gyors küldési módokat, de ezek költségei többszörösen, gyakorlatilag nagyságrendileg meghaladják a lap árát – ezt aligha fizetné ki valaki. Tehát: a lehetőség adott, de jelen helyzetben irreálisan magas költségekkel jár.

        Digitális kiadás, ami még szóba jöhetne – de ennek létrehozása is komoly pénzbe kerülne, csak komoly számú előfizető esetén tudnánk belevágni. Dél-Amerikában szinte semmiféle igény nem mutatkozik erre, az emberek nálunk még mindig inkább szeretik olvasni a nyomtatott lapot. Akkor is, ha késik.

        Annyit tudunk tenni az ügy érdekében, hogy egy-egy cikket megjelentetünk majd az online kiadásunkban is – bár ezt kimondottan a nyomtatott számba szántuk exkluzív tartalomként, rendkívüli költségessége okán. Ez eddig a legdrágább cikksorozatunk. A nyomtatott számból érkező cikkekért keresse a “A nyomtatott kiadásból” címkével ellátott tartalmakat, vagy kattintson ide:
        https://hirlap.dam.hu/index.php/category/nyomtatott/

Hozzászólás a(z) Krisztina Peremartoni bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük