Cikkajánló – Magyarország elcigányosodása

Egyetlen cikknek indult – tizenkét részes cikksorozat lett belőle. Ritkán adatik meg a dél-amerikai magyar újságírónak, hogy felkereshesse déd-, vagy épp ükszülei szülőföldjét, az óhazát – Magyarországot. A COVID miatti korlátozások ha lehet, még nehezebbé tették a régóta tervezett utazást. Teltek a hónapok, a hónapokból egy év lett és még mindig nem lehetett – praktikusan nézve – sehova sem utazni Paraguayból. A lassan haladó dél-amerikai oltókampányokban nagyon sokára kerültek sorra a hozzám hasonló, fiatalabbnak nevezhető legények – már ahol sorra kerültek. Az európai országok szigorú feltételeket támasztottak a beutazáshoz, miközben a Brazílián át visszavezető utat is megbonyolította a kéthetes karanténkötelezettség a paraguayi utazó számára. Európában talán sokan nem tudják, de Dél-Amerika legtöbb országa szinte teljesen bezárkózott, sokszor hosszú hónapokra – így érthető módon a légi közlekedés is szinte, vagy teljes egészében megszűnt Európa irányába.

A várakozással telt idő alatt csak gyűltek a témák és a tervek, felkeresendő helyszínek, hogy aztán a valóság – ahogy szokta – felül írjon minden előzetes elképzelést. A magyarországi médiát, hírügynökségi jelentéseket hosszú évek óta napi szinten olvasgatva régóta érett bennem az elhatározás, hogy megtudakoljam, miként halad a cigányintegráció Magyarországon. Régóta tervezett utam során, a tervezett témák hosszú sorát rendezgetve, erre is szeretem volna szánni egy napot – végül egy hónap ment a cigánykérdésre, az egyetlen, negyedoldalasnak szánt cikkből pedig tizenkettő kétoldalas rész, egy komplett cikksorozat lett. Nincs mit tagadni, messziről jött emberként beszippantott a magyar rögvalóság. Nem a kirakatról beszélek, amit a nálunk is elérhető médiában látni lehet! – hanem a mindennapok valóságáról. Több, mint 40 nagyinterjú, számos kisebb megszólalás, csaknem 7700 levezetett kilométer teszi mérhetővé az elvégzett munkát – de ha lehetőségem lett volna rá, még legalább ugyanennyit írtam volna. A teljesség igénye nélkül, nyilatkozott számunkra óvodaigazgató, polgármester, rendőr, polgárőr, politikus – de készült interjú a cigánybűnözés több áldozatával, azok rokonaival, televíziós szakemberrel, de még cigányok által megtámadott, azóta rettegésben élő mentőtiszttel is.

Az összkép lesújtó lett – de ha a valóság lesújtó, az újságírónak kutya kötelessége lenne azt is megírni. No már ha megteheti! Magyarországon szájzár-törvény van érvényben, “kisebbséghez” tartozót gyakorlatilag még csak szájára sem vehet az ember – nemhogy médiában, de magánbeszélgetésen sem – emiatt természetesen a magyar médiában sem merik, vagy talán nem is akarják említeni, ha az elkövető cigány, vagy egyéb származású. Gondosan ügyelnek, nehogy faji kérdést csináljanak – a mondjuk ki – faji kérdésből. Persze mindenki tudja, hogy mifélék az elkövetők, ha egy “unokázós” kifosztásról, éjszakai betörésről, rablótámadásról – ahogy a rendőrség nevezi, “szóváltásról” – késeléses gyilkosságról, vagy épp pöcegödörbe szült vagy falhoz vágott csecsemőről szóló hírrel találkozik. “Cigány ez is!” – kiált fel az idős nénitől a rendőrön át a polgármesterig mindenki. Arccal és névvel persze alig vannak, akik vállalni mernék a véleményüket – utalva a már említett szájkosártörvényre. Idáig jutott Magyarország a nagy demokráciásdiban – hogy ma már őszintén sem beszélhet nyilvánvaló problémákról.

Sokan szeretik azt mondani, hogy a kormány megvédi Magyarországot a külső veszéllyel szemben – ami a látottak alapján gyakorlatilag teljes mértékben igaz is. Európában Magyarország a határvédelem élharcosa, az illegális migráció legnagyobb gátja. Sajnálatos módon, a legtöbben mint ha már elfelejtenék, hogy egy évszázadok óta integrálhatatlannak bizonyult népcsoport már “kerítésen belül van”, és a közönséges tetvekhez hasonló ütemben szaporodik, sokasodik – miközben a “gazdanép” minden szabályára nagyjából magasról tesz. No Go zónák már most is vannak Magyarországon, csak a Magyar Kormány erről nem beszél. A németországi, vagy épp svédországi muszlimtelepekről – rendőrök számára is tiltott – “No Go Zónákról” gyakran hallani a közmédiában, de soha egy szó nem esik a magyarországi No Go Zónákról, a rendőrök által is félve felkeresett cigánytelepekről.

Felmerül itt bizony a magyarországi jogalkotó mellett a rendőrség, a bíróság és az ügyészség felelőssége is. A minap mi is hírül adtuk, hogy egy cigány cigarettát nyomott el saját csecsemőjén, majd a falhoz vágta. A kis purdé néhány nap múlva elpusztult a kórházban. A kancigány 1 év 8 hónapot kapott, amelyet egy, dél-amerikai szemmel nézve luxushotelben kellene letöltenie – de nem fogja, mert ilyen büntetésekből 10-12 hónapot kell csak a gyerekgyilkosoknak leülniük. A minap szabadlábon védekező gyilkos haláláról is írtunk – ahol már egész egyszerűen maga a tény is értelmezhetetlen, hogy mit keres egy gyilkos szabadlábon Magyarországon ítélethirdetés előtt.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy minden áron csak a magyarországi cigányság negatív aspektusairól szerettem volna írni, óriásit téved. Példának okáért, sikerült megszólaltatnom egy cigány származású polgárőrt – egy látszólag példás életet élő, a magyarországi cigányok többségével ellentétben késsel-villával enni tudó, kulturáltan beszélni képest férfit. Nagy volt az öröm, csak aztán másnap szembe köszönt a valóság: mint fülembe jutott, “kiváló példánk” sajnálatos módon felfüggesztett börtönbüntetést kapott a közelmúltban üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt. Nyilván egy dél-amerikai számára értelmezhetetlen, hogy lehet felfüggesztettet adni egy ilyen súlyú bűncselekményért, amikor Ronaldinho, a híres brazil futballista csak magáért a hamisítvány felhasználásáért fél évet töltött letartóztatásban Paraguayban – de a magyar bírósági gyakorlat sajnálatos módon ez. A magyarországi igazságszolgáltatás helyzetéről a cigánybűnözés tükrében címmel külön dupla rész foglalkozik majd, egészen döbbenetes – dél-amerikai fejjel szinte hihetetlennek tűnő részletekkel. Egyszerűen el kell fogadni: nincsenek jó példák, vagy ha vannak is annak látszóak, előbb-utóbb kiderül, hogy “ez is csak egy bűnöző” volt. Sokakban él még Dél-Amerikában a valamelyest romantikusnak leírható kép a muzsikos cigányokról, amelyekről nagyapáink meséltek. Muzsikus cigánnyal is szerettem volna interjút készíteni, de sajnálatos módon előző este elvitte a rendőrség valamilyen lopási ügy miatt a zenészt.

Nem feladata a cikksorozatnak megítélni, hogy milyen sors vár a nagyon közeli jövőben a magyar emberekre a saját hazájukban – erről a cikkek után úgyis meg lesz minden olvasónak a saját képe. A magyarországi politika több évtizednyi maszatolás után végre valódi cigányintegrációba kezdett a 2010-es évektől kezdődően. A sokszor csak feneketlen kútnak látszó pénznyelő-programoknak azért lett valamilyen hatása – a még több megszülető cigánygyereken kívül is – erről szintén külön cikk próbál majd összefoglaló képet adni. Magyarországon túl érzékeny kérdés ez, így nem vezetnek statisztikákat, nem végeznek kutatásokat a cigányság valódi számáról sem. Egy-másfél-milliós szám kering már hosszú évek óta a köztudatban, a valós szám azonban ennél jóval több lehet – és folyamatosan nő, miközben a magyar népesség mind arányaiban, mint számában folyamatosan fogyatkozik. A maholnap már csak 9 milliós Magyarországon a 2-3 milliós szám sokkal reálisabb lehet a cigánytelepüléseken rettentő gyenge színvonalú oktatást kapott, gyakorlatilag elcigányosodó, közel analfabéta szintre süllyedt, félig-meddig magyarokkal együttvéve. A jelen is borzasztó, de a jövő annál fájdalmasabbnak ígérkezik! Így érti meg csak igazán az ember, mire a sok olvasói levél, fórumhozzászólás a paraguayi, argentínai kivándorlási lehetőségekről. Paraguayi magyarként nehezen értettem, hogy miért akar valaki kivándorolni a “csodásnak” gondolt Európai Únióból, Magyarországról – ahol még a kerítés is kolbászból lehet tán – a hozzá képest lényegesen fejletlenebb Paraguayba. Ma már értek mindent. A valódi szabadság utáni vágy – ha csak azt nézzük, hogy én írhatok erről, egy magyar újságíró pedig nem – és a jövőtlenség – és most értem itt alatta az egész EU, nem csak Magyarország borúsnak látszó jövőjét – sarkalhat erre embereket. Mire gondolok, ha jövőtlenségről írok? Több település óvodájában járva konstatálhatom, hogy települések egész sorában gyakorlatilag a döntő többsége az óvodásoknak már cigánypurdé. Az iskolákban a fehér gyerekeket rendszeresen bántalmazzák a zömében túlkoros, sorozatosan megbukó cigány-“gyerekek”. Gyakorlatilag “minden téren” kifejlett cigánybűnözőkről beszélünk, sok esetben 10-12 évesek közt. Ahogy már korábban egy kollégám megírta, Magyarországon esélytelen normális oktatást kapni olyan osztályban, ahol 2-3 cigánynál több gyarapítja az osztálylétszámot – és sajnos ma már a többsége az osztályoknak ilyen, vagy ennél is rosszabb kilátásokkal bír. Mindenki szeretné a legjobbat a gyerekei számára, de Magyarországon egyre nehezebb dolga van, ha csak nincs valakinek lehetősége magániskolába járatnia a gyerekét. A magániskolákat, a magántanulói jogviszonyt egyéb iránt szintén óriási mértékben lehetetlenítették el az elmúlt években a Magyar Kormány intézkedései, mint ahogy a megkérdezett tanároktól, iskolaigazgatóktól megtudtam. Ez is érdemelne egy cikket: egészen döbbenetes, szinte felfoghatatlan dolgokat hallottam a témában. Kimondhatatlanul szabadabb lehetőségei vannak egy paraguayi magániskolának, mint egy magyarnak. A dolog nyitja nálunk valóban csak az, hogy van-e pénze a kedves szülőnek elitiskolába járatni a gyerekét. Magyarországon ma már a magániskolai oktatás legalább 70%-ának az állami tantervet kell kötelezően követnie – és a maradék sem opcionális, hanem az állami tanterven felül értendő magánoktatás.

Szerencsére – szájkosár-törvény ide, vagy oda – a magyar ember nyelve megered, ha külhonból jött magyar tesz fel bátor kérdéseket – és persze ha nem kell feltétlen arccal és névvel vállalni az interjút. Egyéb iránt, ma már nincsenek kisegítő osztályok Magyarországon: európai bírósági nyomásra a tanulni akaró magyar gyerek mellé beteszik a tanulni még csak viccből sem akaró, az egész osztályt visszarántó, a többieknél sokszor egy komplett korosztállyal idősebb cigányokat – elvágva ezzel az egész osztály számára minden esélyét egy komolynak számító egyetemre való bejutásról, és úgy általában, a jobb élettől. A korábbi “cigányszegregációra” mutogatva százmilliós kártérítéseket ítélt meg egy európai bíróság a cigányoknak – hogy csak egy példát említsünk. A cigányokkal együtt tanuló magyar gyerekek viszont pokoli gyerekkorról, rettegve iskolába-járásról számolnak be. Kinek van joga és mihez? Érdekes kérdés! A tanulni akarónak a tanuláshoz, a normális továbbtanuláshoz, szebb jövőhöz – vagy a tanulni nem akaró cigányoknak a többi gyerek jövőjének tönkretételéhez? Ilyen kérdéseket senki nem mer feltenni Magyarországon. Halálos csend van a nagyon is valós, nemzetstratégiai jelentőségű probléma kapcsán.

Magyarországon 2022-ben parlamenti választásokat tartanak. Ennek tükrében megpróbáltam a cigánykérdést politikai szemszögből is megvizsgálni – ha már az elkezdődött kampány erre semmiféle időt nem “pazarolt” – azonban itt még komolyabb visszásságokba, falakba ütköztem. A 2022-es magyarországi parlamenti választások kapcsán nem a küszöbön álló nemzethalál, hanem olyan ügyek, mint a tehetségtelen főpolgármester nemlétező nyelvvizsgája a téma – hogy csak egy példát említsünk. Ennek is külön cikket, a tizenegyedik, utolsó előttit szenteltem. A messze a legnehezebben megíródottat.

A hosszúra nyúlt ajánló után kérem Tisztelt Előfizetőinket, hogy tartsanak velünk és kövessék lapunk történetének leghosszabbra nyúlt, egy nagy témát feldolgozó cikksorozatát! A cikksorozat első része a Dél-amerikai Magyar Hírlap következő heti nyomtatott számában lesz olvasható.


(Dél-amerikai Magyar Hírlap/K.A. / a címlapkép illusztráció: MTI/Mihádák Zoltán)