Szijjártó Péter szerint az embereknek a 2010 előtti időszak megszorításai és a 2010 utáni időszak sikerei között kell választaniuk. A külgazdasági és külügyminiszter – miután pénteken aláírta a Győr-Moson-Sopron megyei 2. számú országgyűlési egyéni választókerület aláírásgyűjtő-helyszínén a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót – az MTI-hez eljuttatott felvételen részletezte, hogy 2010 óta mi történt Magyarországon: a gazdasági sikertörténetet, amelynek eredményeként tíz év alatt egymillió új munkahely létesült, soha ennyi támogatást nem kaptak a családok és az idősekre sem fordítódott annyi figyelem, mint most.
    
A politikus azt mondta, mindenki emlékszik ugyanakkor a 2010 előtti időszakra, “a hazugságokra”, a tandíj, a kórházi napidíj és vizitdíj bevezetésére, a családtámogatások visszavágására és az ország eladósítására.
    
“A választási lehetőség világos, a kép letisztult” – hangoztatta Szijjártó Péter, aki bízik abban, hogy az emberek többsége “a 2010 óta történtek mellé fogja tenni a voksát”.
    
A miniszter hozzátette: megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma minél kevesebb kedvezőtlen hatással járjon, és mindenki egészségesen vészelje át a következő időszakot.


(MTI / a címlapkép korábban készült a miniszter úrról: MTI/Soós Lajos)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük