Joe Biden amerikai elnök elveszítette az emberek bizalmát, “eljön a számonkérés napja” – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Kevin McCarthy, az amerikai törvényhozás alsóházának republikánus vezetője. “Ha a szabad világ elnöke akarsz lenni, akkor rendelkezned kell az amerikai emberek bizalmával és hitével. Biden elnök ezt tegnap elveszítette” – mondta McCarthy, utalva az afganisztáni Kabulban elkövetett öngyilkos merényletre, amelyben az amerikai erők 13 tagja és több tucatnyi afgán civil vesztette életét. McCarthy szerint most elsősorban arra kell összpontosítani, hogy az amerikaiakat biztonságban hazahozzák Afganisztánból. “Amikor ezen túl leszünk, akkor foglalkozhatunk a megtett intézkedések, a hazugságok, a téves döntések miatti felelősségre vonással” – fogalmazott.
    
McCarthy pénteken ismét felszólította Nancy Pelosi demokrata házelnököt, az augusztusi ülésszünet ellenére hívja össze a kongresszust, hogy a törvényhozók tájékoztatást kapjanak a kormánytól, és elfogadják Mike Gallagher republikánus képviselő törvényjavaslatát, amely megtiltja az elnöknek, hogy kivonja az Egyesült Államok csapatait, “amíg minden egyes amerikai el nem hagyja Afganisztánt”. Jen Psaki a Fehér Ház sajtófőnöke pénteki tájékoztatóján reagált McCarthy felvetéseire. “Könnyű kívülről köveket dobálni vagy kritikusnak lenni. Nehezebb az arénában lenni és nehéz döntéseket hozni” – fogalmazott.
    
A republikánus törvényhozók közül sokan lemondásra szólították fel Bident és Kamala Harris alelnököt a Kabulban történt események miatt. Az elnököt saját pártján belülről is érték kritikák. Susan Wild, Pennsylvania demokrata képviselője a Twitteren azt írta: “…úgy gondolom, hogy az evakuálási folyamatot súlyosan rosszul kezelték. Válaszokra és elszámoltathatóságra van szükségünk a sorozatos kudarcokkal kapcsolatban, amelyek ehhez a pillanathoz vezettek”.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük