A magyar férfi asztalitenisz-válogatott meccslabdáról kikapott első mérkőzésén a szeptember végén kezdődő, kolozsvári csapat Európa-bajnokság belgrádi selejtezőjében. Muskó Péter szövetségi kapitány együttese – amelyből ezúttal családi okok miatt hiányzott a tokiói olimpikon Majoros Bence – pénteken a norvégokkal csapott össze és a végletekig kiélezett csatában, némileg váratlanul 3-2-re alulmaradt. Szudi Ádámnak 2-1-es vezetésnél, a saját meccsén belül is 2-1-nél mérkőzéslabdája volt Borgar Haug ellen, de a rivális végül fordítani tudott, s két sikerével ő bizonyult a norvégok nyerőemberének. A 20 éves Juhász Patrik ezúttal debütált a magyar nemzeti együttesben, ő szerezte a csapat egyik győzelmét.
    
A csoport harmadik tagja Finnország, amely korábban legyőzte szomszédját. A finn és magyar válogatott szombaton csap össze egymással. A férfiaknál az öt csoport győztese kvalifikálja magát a kontinensviadalra, a csoportmásodikok pedig rájátszásban döntenek a hatodik, egyben utolsó elérhető indulási jogról. A 2019-ben bronzérmes magyar női csapat már biztos Eb-résztvevő.

    Eredmény (az európai szövetség honlapja alapján):
    selejtező, A csoport:
Norvégia-Magyarország 3-2
————————–
Eskil Lindholm-Szudi Ádám 1-3 (-6, 7, -5, -1)
Borgar Haug-Ecseki Nándor 3-0 (8, 6, 13)
Lars Ronneberg-Juhász Patrik 1-3 (8, -10, -11, -5)
Haug-Szudi 3-2 (-9, -10, 8, 12, 6)
Lindholm-Ecseki 3-2 (7, -12, 10, -5, 10)

    A csoport másik pénteki mérkőzésén:
Finnország-Norvégia 3-0
    Szombaton játsszák:
Magyarország-Finnország 13.00


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük