Kizárták a vasárnapi 36. Forma-1-es Magyar Nagydíjról a német Sebastian Vettelt (Aston Martin), mert versenyautójában a megengedettnél sokkal kevesebb, a követelményekhez képest még harmadannyi üzemanyag sem maradt. Az Aston Martin jelezte, hogy fellebbez a kizárást elrendelő ítélet ellen – holott az üzemagyag-maradékra vonatkozó szabályok egyértelműen fogalmaznak. Talán azt hiszik, hogy a mindenkire vonatkozó műszaki szabályok felett állnak…

A mogyoródi versenyt követően az egykor volt, letűnt világbajnok Vettel Aston Martinjából nem sikerült az utólagos ellenőrzéshez szükséges mennyiséget levenni, ezért a versenybíróság diszkvalifikálta Vettelt, és elvette a Magyar Nagydíjon a második helyért így csalárd módon szerzett 18 pontját. A szabályok szerint legalább 1 liter üzemanyagnak maradnia kell a tartályban, de Vettelnél ennek csak töredékét, mindössze 0,3 litert tudtak lecsapolni.

A szebb napokat is látott németországi pilóta egész hétvége során a magyar családvédelmi törvény ellen tiltakozott, többször is hangot adva a deviáns-propaganda mellett. A tanulság: talán jobban tette volna, ha a versenyzésre koncentrál és betartja a szabályokat.
    

(MTI nyomán / címlapképen a szabályoknak megfelelni képtelen Aston Martin Vettel irányítása alatt: MTI/Szigetváry Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük