A balatonfüredi Horváth Esztert választották a 196. Anna-bál szépének szombat éjjel Balatonfüreden. Az első udvarhölgy a diósdi Nánási Dorottya, a második udvarhölgy pedig a szegedi Hadfi Zita lett. A bál szépe, a 18 éves Horváth Eszter a Lóczy gimnázium diákja, és Budapesten szeretné folytatni tanulmányait közgazdasági területen. Minden évben követte a báli bevonulást, és számolt vissza, hogy mikor lehet már elsőbálozó. Elmondta, hogy az est minden percét élvezte, a készülődést, a hangulatot, ruhájának pedig egy különleges szürkés-ezüstös darabot választott.

A 196. Anna-bál szépe, a 18 éves balatonfüredi Horváth Eszter.
(MTI/Vasvári Tamás)


    
Az első udvarhölgy a 19 éves diósdi Nánási Dorottya lett, aki idén érettségizett a budapesti Rákóczi gimnáziumban és az ELTE pedagógia-pszichológia szakán kezdi meg tanulmányait. Bár Zamárdiban van nyaralójuk, sokszor kirándultak már Balatonfüreden, az Anna-bálon pedig nagymamája biztatására vett részt – mondta.
    
A második udvarhölgynek a 21 éves szegedi Hadfi Zitát választotta a zsűri, aki Budapesten az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanul. Kisgyermek kora óta követi a bál eseményeit és régi vágya vált valóra azzal, hogy eljutott az Anna-bálra. Hozzátette: szabadidejében konferálással is foglalkozik, régebben pedig táncolt és zongorázott is.
    
Az est folyamán idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük a Schiffer Miklós stílusszakértő vezette szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.
    
Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.
    
Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.


(MTI / címlapkép: MTI/Vasvári Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük