Egy valami sosem változik a világban: a baloldali “újságíró” aljassága. A baloldali firkász kártékony, mint ahogy a múltban is mindig kártékony volt – és gyaníthatóan a jövőben is kártékony marad. Ugyanezt róla persze a “hazug” szóval is bármikor le lehetne írni, mint ahogy a “gerinctelennel”, a “köpönyegforgatóval” és a “gátlástalan gazemberrel” is. Így volt ez Rákosi alatt, így volt ez a Kádár-rendszerben és így van most, az új gazdáik zsoldja alatt is. No de ne varrjunk minden bűnt a maga nyomorúságukban azért mégis csak szánakozásra érdemes, tehetségtelen baloldali bértollnok nyakába! – mert vannak ám még a Földön olyanok is, akik olvassák az általuk írt szemetet, még ha szerencsére egyre csökkenő számban is.

A baloldali roncsemberek legújabb célpontja Hosszú Katinka, minden idők egyik legjobb női úszója. 225 aranyérem, 69 ezüstérem és 45 bronzérem tulajdonosa felfoghatatlan mennyiségű örömet szerzett eddigi pályafutása során a magyar embereknek – és nem kevesebb dicsőséget Magyarország számára. Katinka a Tokiói Olimpián “csak” olimpiai pontokat érő 5. helyen ért célba sikerszámában, 400 méter vegyesen – messze a korábbi eredményei alatti idővel. A nemzeti büszkeségünket addig ímmel-ámmal, látszatra támogató magyar nyelvű (mert magyart azért mégsem írnánk) baloldali “sajtó” dögkeselyűként vetette rá magát az így is remek eredményt elérő úszónőre, valamint az őt indító szakvezetésre.

Jelentéktelen gyűlöletoldalak az interneten odáig mentek, hogy a sportvezetés felelősségét firtatják, és azt is le merték írni a legalantasabb baloldali sajtóhulladékok, hogy Katinkát el sem lett volna szabad indítani Tokióban. Mert jobban értenek hozzá ők, a baloldali roncsemberek. Sőt! Mindenhez is (!) jobban értenek – legalább is saját, ámbár “szentírásnak” tartott álláspontjuk szerint. Mert ugye minden baloldali “polihisztor”, és ennélfogva ért az úszósporthoz, az energetikához, és még az agysebészethez is. Mindenhez! – is.

Ezért mindenbe (is) felhangon belepofázik.

Amíg a vörös (média-)hadsereg lövészárkaiban megbújó patás baloldali roncsfirkászok páros lábbal szálltak bele a saját magához képest – általa is elismerten – alulteljesítő, de így is olimpiai pontokat szerző, kétszer is döntőbe kerülő úszóklasszisunkba – addig a jobboldalon mindenki a támogatásáról biztosította Katinkát. Nem véletlen, hogy a saját munkáját is legjobb képességei szerint, tisztességesen végző ember látja a toppsportoló teljesítménye mögötti munkát – és az irigy, végtelenül ostoba, a tiszteletet még csak hírből sem ismerő baloldali senki becsmérli őt a legkisebb “botlása” esetén is. Nem véletlenül: Katinka nemzeti büszkeségünk része, és ezek semmit nem utálnak jobban, mint a nemzeti büszkeséget.

Van egy rossz hírünk a normálisan gondolkozó olvasónak: amíg lesznek irigy és végtelenül ostoba emberek köztünk, akik ezen szennyirományokra fogékonyak – és lesznek mellettük olyan lelki, szellemi nyomorékok, akik a régóta kiérdemelt diliház helyett továbbra is u.n. “szerkesztőségekből” rombolhatnak szabadon – addig ez így is marad.


(Dél-amerikai Magyar Hírlap / címlapképen Hosszú Katinka: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük