Kozák Luca bejutott az elődöntőbe 100 m gáton szombaton a tokiói olimpián. A 25 éves futó egyike annak a nyolc magyar atlétának, akik teljesítették az ötkarikás indulási szintet – a többiek a világranglistáról kerültek a csapatba. A debreceni sprinter májusban 12.81 mp-et futott Savonába, ez idei legjobbja, míg egyéni csúcsa a 12.71 mp-es országos rekord.
    
Az olimpia előtt úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt évek eredményei alapján 12.65 és 12.70 közötti idővel lehet bekerülni az olimpiai döntőbe, ő pedig szeretne azok között lenni, akiknek erre van esélyük.
    
Ehhez először az előfutamból kellett továbblépnie, az első négy helyezettek mellett idővel további négy versenyző jutott a vasárnapi elődöntőbe. Kozák Luca a negyedik futamba került, többek között az amerikai Christina Clemons társaságában, aki minden idők ötödik legjobb 60 gátas eredményével büszkélkedhet. A magyar gátas nem a legjobban jött el a rajttól, de stabilan továbbjutó helyen futott, és 12.97 mp-cel a harmadik helyen ért célba. Így készülhet a vasárnapi elődöntőre.
    
“Jobbat akartam, de az első futás mindig a legnehezebb, nagyon hosszú volt a várakozási idő a call roomban. Ennél többet éreztem magamban, de sok hibát elkövettem” – nyilatkozott az MTI-nek Kozák Luca.
    
Hozzátette, látszott, hogy reggel van és meleg, mert egy-két kivétellel mindenki gyengébb időt ért el.
    
“A holnapi egészen más verseny lesz, ott mindenki 110-120 százalékot fog nyújtani, hogy bejusson a döntőbe. Időm alapján várhatóan a 7-8-as pályára kerülök, azt szeretem nagyon” – mondta a magyar gátas.
    
Szombaton már nem szerepel magyar atléta az olimpián. Vasárnap a délelőtti programban a kalapácsvető Gyurátz Réka, női 3000 m akadályon Kácser Zita és Tóth Lili Anna, női távolugrásban pedig Nguyen Anasztázia lesz érdekelt.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük