Az első helyen kiemelt Julija Putyinceva nyerte meg a budapesti 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben könnyedén legyőzte az ukrán Anhelina Kalinyinát. Az elődöntőben Gálfi Dalmát búcsúztató kazah játékos – aki 42. a világranglistán – a finálé egyértelmű esélyeseként lépett pályára az Asbóth József Stadionban. A 27. helyen is megfordult favorit korábbi egyetlen trófeáját 2019-ben szerezte Nürnbergben, ugyancsak salakon.
    
A túloldalon a WTA-rangsorban karriercsúccsal 95. Kalinyina eddigi legnagyobb eredménye az volt, hogy idén a selejtezőből indulva bejutott a Roland Garros második fordulójába úgy, hogy legyőzte a háromszoros Grand Slam-tornagyőztes német Angelique Kerbert. A 24 éves ukrán immár 11 mérkőzés óta veretlen volt, a múlt héten egy franciaországi ITF-viadal döntőjében éppen Gálfi Dalmát győzte le.
    
A moszkvai születésű és Floridában élő Putyinceva – aki 2012-ben lett oroszból kazahhá – esélyeshez méltóan, két brékkel kezdett (3:0). Ellenfele ezekből egyet ugyan visszavett, de háromnegyed óra elteltével a három Grand Slam-negyeddöntővel büszkélkedő Putyinceva szettelőnybe került.
    
A folytatásban Kalinyina teljesen elvesztette a fonalat, rengeteget hibázott, sorra vesztette el a gémeket, és végül már a pályát is alig találta el. A váratlanul egyoldalú finálé 1 óra 10 percig tartott.    
    
A 26 éves bajnok pályafutása második WTA-trófeája mellé 29 200 dollárt (8,9 millió forint) kap.

    Eredmény:
    ———
    egyes, döntő:
Julija Putyinceva (kazah, 1.)-Anhelina Kalinyina (ukrán) 6:4, 6:0
    
    Az eddigi döntők:
    ——————
1996: Ruxandra Dragomir (román)-Melanie Schnell (osztrák) 7:6 (8-6), 6:1
1997: Amanda Coetzer (dél-afrikai)-Sabine Appelmans (belga) 6:1, 6:3
1998: Virginia Ruano Pascual (spanyol)-Silvia Farina Elia (olasz) 6:4, 4:6, 6:3
1999: Sarah Pitkowski (francia)-Cristina Torrens Valero (spanyol) 6:2, 6:2
2000: Tathiana Garbin (olasz)-Kristie Boogert (holland) 6:2, 7:6 (7-4)
2001: Magdalena Maleeva (bolgár)-Anne Kremer (luxemburgi) 3:6, 6:2, 6:4
2002: Martina Müller (német)-Myriam Casanova (svájci) 6:2, 3:6, 6:4
2003: Magüi Serna (spanyol)-Alicia Molik (ausztrál) 3:6, 7:5, 6:4
2004: Jelena Jankovic (szerb)-Martina Sucha (szlovák) 7:6 (7-4), 6:3
2005: Anna Smashnova (izraeli)-Catalina Castano (kolumbiai) 6:2, 6:2
2006: Smashnova-Lourdes Dominguez (spanyol) 6:1, 6:3
2007: Gisela Dulko (argentin)-Sorana Cirstea (román) 6:7 (7-2), 6:2, 6:2
2008: Alize Cornet (francia)-Andreja Klepac (szlovén) 7:6 (7-5), 6:3
2009: Szávay Ágnes-Patty Schnyder (svájci) 2:6, 6:4, 6:2
2010: Szávay-Schnyder 6:2, 6:4
2011: Roberta Vinci (olasz) – Irina-Camelia Begu (román) 6:4, 1:6, 6:4
2012: Sara Errani (olasz)-Jelena Vesznyina (orosz) 7:5, 6:4
2013: Simona Halep (román)-Yvonne Meusburger (osztrák) 6:3, 6:7 (7-9), 6:1
2014-2020: Bukarestben rendezték a tornát
2021: Julija Putyinceva (kazah)-Anhelina Kalinyina (ukrán) 6:4, 6:0


(MTI / címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük