Kétszázezer adag koronavírus elleni védőoltást ajándékozott Magyarország Bosznia-Hercegovinának, és Budapest azt reméli, hogy a boszniai oltási kampány felgyorsítása hozzájárul az ország gazdasági újraindításához is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szarajevóban, ahol átadta a magyar kormány ajándékát. A tárcavezető rámutatott, az utóbbi másfél év nagyon nehéz volt, az egész világ a járványkezeléssel volt elfoglalva, ám két dologban mindenki egyetértett: egyrészt az elsőszámú feladat az emberek életének és egészségének a megőrzése, másrészt pedig ennek leghatékonyabb eszköze a védőoltás.
    
A magyar kormány mindent megtett annak érdekében, hogy minél rövidebb idő alatt minél több embert beoltsanak, és a sikeres vakcinabeszerzésnek, valamint az európai szinten is egyedülálló oltási kampánynak köszönhetően a gazdaságot is gyorsan újra tudta indítani – magyarázta Szijjártó Péter, majd hozzátette: a magyar kormány azért segít más országoknak is, hogy máshol is gyorsan újraindulhasson a gazdaság.
    
“Magyarország és a Nyugat-Balkán kölcsönös függőségben élnek egymással, igaz ez a gazdaságra, a biztonságra, és a migráció megállítására is. (.) Ha jól mennek a dolgok a Nyugat-Balkánon, az nekünk jó. Ha meg rosszul mennek a dolgok a Nyugat-Balkánon, az nekünk rossz. Ezért is segítünk szívesen annak érdekében, hogy sikeres legyen az önök járvánnyal szembeni védekezése is” – húzta alá Szijjártó Péter a szarajevói repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
    
Rámutatott, minél sikeresebb a védekezés a Nyugat-Balkánon, annál nagyobb biztonságban van Magyarország is. A kétszázezer adag Sinopharm védőoltás, amelyet Magyarország ajándékozott Bosznia-Hercegovinának eddig a legnagyobb vakcinaadomány, amelyet Szarajevó kapott.
    
“Azt reméljük, hogy az oltási kampány felgyorsításával gyorsabban tudják Önök is újraindítani a gazdaságukat, és hozzájárul az önök stabilitásához annak érdekében, hogy féken tudják tartani az illegális migrációs hullámokat” – adott hangot reményének a külgazdasági és külügyminiszter.
    
A sajtótájékoztatón Zoran Tegeltija boszniai miniszterelnök köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, és elmondta, a most érkezett 200 ezer adag vakcinával már összesen 900 ezer adag védőoltás érkezett az országba, amellyel a leginkább veszélyeztetett csoportokat tudják beoltani. Hozzátette, várhatóan az év második felében további mintegy kétmillió vakcinát kapnak, hogy azzal az ország felének biztosítani tudják mindkét adag koronavírus elleni védőoltást. Felhívta a figyelmet arra is, hogy várhatóan őszre a járvány újabb hullámára lehet számítani, így a mostani időszakot kell kihasználni az oltakozásra, hiszen most folyamatosan csökken a fertőzöttek száma.


(MTI / címlapkép: MTI/Vajda János)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük