Az idei első negyedévben mind a mobil-, mind a vezetékes hálózatból indított hívások átlagos időtartama lényegesen meghaladta a korábbi évekre jellemzőt, a mobil-adatforgalom pedig közel másfélszerese volt az egy évvel korábbinak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett összefoglalójában. A KSH honlapján olvasható elemzés szerint 2021 első három hónapjában a mobilhálózatból indított hívások száma 2,9 százalékkal, az időtartamuk 19 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A beszélgetések átlagos ideje 3,8 perc volt, ami a KSH szerint kimagasló, az egy mobil-előfizetésre jutó napi 6,4 perc beszélgetés pedig az elmúlt évek legmagasabb értéke. Ebben többek között a Covid-19-járvány miatt megváltozott kapcsolattartási szokások is szerepet játszottak – jegyezték meg. A nemzetközi mobil hívások aránya korábban is elenyésző volt, de az idei év elejére tovább csökkent a számuk és az időtartamuk is.
    
A mobilhálózat adatforgalma 2021 első negyedévében 46 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az adatforgalom 97 százaléka 4G-LTE-rendszeren keresztül zajlott. Az első negyedév végi 12,8 millió belföldi aktív SIM-kártya 1,1 százalékos bővülést jelent egy év alatt, a feltöltőkártyás előfizetések aránya ezen belül már csak 26 százalék. A járvány tetőzése idején vezetékes telefonon is hosszabban beszéltek az emberek: bár a hívások száma tovább csökkent, a hívások átlagos ideje 6,6 percet tett ki 2021. január-márciusban, ami szintén kimagasló érték. A vezetékes telefon fővonalak száma az első negyedév végén 4,2 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbihoz viszonyítva, száz lakosra 31 darab jutott.
    
A közzétett adatok alapján a helyhez kötött – vagyis a vezetékes és a helyhez kötött vezeték nélküli – internet-előfizetések száma az első negyedév végére elérte a 3,3 milliót, ami 2,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Nem állt meg a letöltési forgalom évek óta dinamikus emelkedése sem, éves alapon az idei bővülés 50 százalékos, míg a feltöltéseké 42 százalékos – írták.
    
A KSH kitért a távközlési infrastruktúra fejlődésére is. A helyhez kötött internetszolgáltatás bevételi adatai alapján a korszerű hozzáférést biztosító optikai hálózatok fejlődnek a legjobban, 10 milliárd forintos forgalmuk 14 százalékkal több a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. A 38 milliárd forintos összes árbevétel majdnem fele ugyanakkor a kábeltévé-hálózaton szolgáltatott technológiából származott. Az előfizetésekben a leggyorsabb internetkapcsolatok részesedése egyre jelentősebb.
    
Televíziószolgáltatást csak 0,9 százalékkal igényeltek többen az idei első negyedév végénaz egy évvel korábbihoz képest, de a 3,7 milliót meghaladó előfizetés 84 százaléka már digitális technológiával működik. A helyhez nem kötött, online tévészolgáltatás előfizetési aránya több mint 11 százalékra nőtt – olvasható az elemzésben.
    
A távközléssel együtt az egész információs és kommunikációs ágazat is bővült: a szektor értékesítési árbevétele 961 milliárd forintot tett ki 2021 első negyedévében, ami 3,5 százalékos éves bővülés. A teljes munkaidőben dolgozók száma 9,8 százalékkal emelkedett csaknem 94 500-ra, bruttó átlagkeresetük pedig havi 730 ezer forint, ami 7,7 százalékos emelkedés egy év alatt.
    
A távközlés fellendülése a KSH szerint a kapcsolattartás átalakulásának tudható be, amit a koronavírus hatásának tulajdonítanak. Az összefoglaló bázisidőszaka nagyobbrészt még a járványt megelőző hónapokra esik.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük