A magyarországi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az idén elérheti a 30 milliót, ami a 2019-ben mért 41 millióhoz képest alacsonyabb, de a tavaly elért 22 millióhoz képest majdnem 1,5-szeres növekedés – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, pénteken közzétett podcast adásában. Guller Zoltán hozzátette, hogy az idei vendégéjszaka számra vonatkozó becslésüket a turizmusból eddig kinyert adatokra alapozzák.

A koronavírus miatt elrendelt utazási korlátozások rendkívül visszavetették a Magyarországra érkező külföldi turisták számát.


    
Felidézte, 2019 nyarán indult el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, amely pontos adatokat biztosít egyebek mellett a turisztikai fejlesztésekre, marketing aktivitásra vonatkozó döntésekhez. Kiemelte, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz beérkező adatok például a szálláshelyekre érkező turisták nemét, életkorát és költéseiket mutatják meg, valamint, hogy mennyi a szálláshely szolgáltatás díja.
    
Az ország valamennyi szálláshelyéről kapnak információkat, amelyek alapján azt is meg tudják mondani, hogy például a labdarúgó Európa-bajnokságra Magyarországra érkező hollandok, németek vagy csehek hol laktak és szálláshelyükön mennyit költöttek. Végre nem egy kérdés, hogy egy futball meccs megrendezése hasznos-e vagy sem a gazdaságnak, hiszen részletes adatok állnak rendelkezésre egyebek mellett a vendégek számáról, költéséről, szállásáról – mondta az MTÜ vezérigazgatója.
   
Guller Zoltán jelezte, a belföldi vendégforgalomról is pontos adatokkal rendelkeznek a központ működésének köszönhetően.


(MTI / címlapkép: MTI/Balogh Zoltán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük