Befejezi tevékenységét július 1-étől Jimmy Lai hongkongi médiamogul cége, a Next Digital, a múlt héten megszűnt Apple Daily című hongkongi lap kiadója – jelentette a Bloomberg amerikai hírügynökség egy, a birtokába került belső üzenetre hivatkozva. A South China Morning Post című hongkongi lap továbbá internetes kiadásában szerdán arról írt, hogy a Next Digital egy egyelőre meg nem nevezett félnek eladja tajvani kiadói részlegét, az Amazing Sino Internationalt. Az adásvételről szóló megállapodást várhatóan július végéig írják majd alá.
    
A 26 éve működő, bulvárhíreket és politikai kommentárokat megjelentető lap a múlt szerdán szűnt meg, miután a hongkongi rendőrség nemzetbiztonságért felelős egysége június 17-én nagyszabású, meglepetésszerű akció keretében a lap öt vezető munkatársát vette őrizetbe. Ugyanaznap a hatóságok a laphoz kötődő három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevő vagyonát is befagyasztották, valamint házkutatást tartottak az őrizetbe vettek otthonaiban és a lap székházában. A székház átkutatására több mint kétszáz rendőrt delegáltak, akik hat óránál tovább vizsgálták át az irodákat és lefoglaltak több mint 40 digitális eszközt, a többi közt számítógépeket és merevlemezeket. Azóta a lap két vezércikkíróját is őrizetbe vették. Az érintettek mindegyikét külföldi erőkkel folytatott összeesküvéssel gyanúsítják az Apple Daily nyomtatott illetve internetes kiadásban is megjelent egyes cikkek tartalmára hivatkozva.
    
Jimmy Lai-t, az Apple Daily alapítóját még tavaly augusztusban vették őrizetbe a laphoz kötődő, kilenc másik emberrel – köztük Lai fiával – együtt a nemzetbiztonsági törvény megszegése, valamint csalás gyanújával. Lai jelenleg börtönbüntetését tölti 2019-es, valamint tavalyi, engedély nélküli gyülekezéseken betöltött szerepei miatt.
    
Az Apple Daily megszűnése aggodalmat keltett a hongkongi sajtószabadság helyzetét illetően. Joe Biden amerikai elnök a lap tevékenységének felfüggesztéséről úgy vélekedett, hogy “Peking a független sajtó elnyomására használja hatalmát, és elhallgattatja az eltérő véleményeket”.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük