Oroszország kész mind diplomáciai, mind katonai eszközökkel védelmezni határainak sérthetetlenségét – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes újságíróknak nyilatkozva csütörtökön Moszkvában.

“Apellálhatunk a józan észre, követelhetjük a nemzetközi jog tiszteletben tartását. Ha ez nem segít, akkor bombázhatjuk nemcsak az útvonalat, hanem a célpontot is, ha kollégáink nem értenek a szóból” – mondta Rjabkov arra a kérdésre válaszolva, hogy mit kell tennie Oroszországnak ahhoz, hogy elejét vegye olyan újabb esetek megismétlődésének, mint amilyen szerdán egy brit rombolóval történt a Fekete-tengeren.
    
“Az Oroszországi Föderáció területi integritása sérthetetlen, határainak sérthetetlensége abszolút imperatívusz, mindezek felett pedig mind diplomáciai, mind politikai és ha kell, katonai eszközökkel is őrködni fogunk” – tette hozzá.
    
Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Defender brit romboló szerdán három kilométer mélyen behatolt Oroszország területi vizeire a Fekete-tenger északnyugati részén, a Fiolent-fok közelében, és csak azt követően változtatott irányt, hogy egy orosz őrnaszád két figyelmeztető lövést adott le, egy SZU-24M típusú repülőgép pedig négy bombát dobott le a haladási útvonalára.
    
A tárca szerdán bekérette a moszkvai brit nagykövetség katonai attaséját, akivel közölte, hogy Moszkva a brit romboló “veszélyes műveleteit” az ENSZ 1982-es tengerjogi egyezményének súlyos megsértéseként értékeli, és felszólította a brit felet, hogy vizsgálja ki a Defender legénységének magatartását.
    
Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy szándékában áll bekéretni Deborah Bronnert brit nagykövetet. Marija Zaharova külügyi szóvivő az esetet a nemzetközi joggal és az orosz jogszabályokkal ellentétes durva provokációnak minősítette.
    
A Krímet a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva Oroszország 2014-ben elcsatolta Ukrajnától, amit a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el, és ezzel együtt a határok megváltozását sem.


(MTI / címlapkép: kremlin.ru)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük