Idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed az első állomása a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet által közösen indított, hatvankét települést érintő országos szűrőbusz-programnak, amelynek nyitó sajtótájékoztatóját hétfőn tartották a magyar-román határ közelében fekvő kisvárosban. Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat című kezdeményezésről szólva elmondta, a 2019-ben elkezdett, többféle szűrést tartalmazó program az egészségmegőrzést és a megelőzést támogatja a felzárkózó településeken.

(MTI/Balázs Attila)


    
A szűrőbuszokkal az általános állapotfelmérés keretében többek között testtömeg-analízist, vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérést, EKG- és nőgyógyászati vizsgálatokat, szükség esetén pedig kardiológiai szakorvosi konzíliumot is biztosítanak – mondta a helyettes országos tisztifőorvos. Hozzátette: a program célja a szűrővizsgálatok népszerűsítése és az egészségmegőrzés tudatosítása mellett az, hogy a lehető legkorábban kiszűrhetők legyenek a betegségek és időben megkezdődhessenek a szükséges kezelések. Ebben az évben 14 megye 62 településére látogatnak el a szűrőbuszok, összesen nyolcvan szűrési napon – tájékoztatott.
    
A megyei egészségügyi intézmények és kormányhivatalok, valamint a települési önkormányzatok partnerségével megvalósuló akció első évében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenhat településen tartottak szűréseket, amelyeken ezerötszáz ember vett részt – emlékeztetett Kerékgyártó Judit megyei tisztifőorvos-helyettes, hozzátéve, hogy idén tizenhét szabolcsi városban és községben huszonhét alkalommal lesznek vizsgálatok.

Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet által közösen indított, hatvankét települést érintő országos szűrőbuszprogramról tartott sajtótájékoztatón a program első állomásán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecseden.
(MTI/Balázs Attila)


    
Polaneczky Judit, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet ápolási igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy harmadik éve vesznek részt ebben a programban, ezalatt több mint ötezer embert vizsgáltak meg, köztük voltak olyanok is, akikhez azonnal mentőautót vagy mentőhelikoptert kellett hívni.
    
Kovács Lajos, Nagyecsed független polgármestere arról beszélt, hogy a településükön biztosított az alapellátás, de a szűrőbuszok által elérhető szűrések és szakellátások egyébként csak Mátészalkán, Fehérgyarmaton vagy Nyíregyházán érhetők el, így nagy segítséget jelent nekik ez a program.


(MTI / címlapkép:MTI/Balázs Attila )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük