Sápítozott egy nagyot az abnormalitáspárti “német” külügyi gépezet: a magyar törvényhozás súlyosan diszkriminálja az LMBTIQ (leszbikus, buzeráns, biszexuális, transznemű, köztes nemi identitású, queer) embereket – közölte kedden a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere. Michael Roth Twitter-bejegyzése szerint az Országgyűlés vonatkozó döntése “újabb súlyos állami diszkrimináció az LMBTIQ emberek ellen”.
    
“Ez a törvény ellentétes mindazzal, amit közös európai értékeinknek tekintünk” – írta az Angela Merkel vezette szövetségi kormány államminisztere.
    
“Teljes szolidaritás és támogatás az LMBTIQ embereknek Magyarországon” – tette hozzá a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.
    
Az Országgyűlésben kedden elfogadott jogszabályok közül egy érinti a német államminiszter bejegyzésében szereplő közösséget. A 157 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett elfogadott jogszabály rendelkezik a pedofil bűncselekmények elkövetői nyilvántartásának létrehozásáról, és az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat.
    
Az ADR nevű németországi országos közszolgálati televízió a tagesschau.de című hírportálján tudósítást és kommentárt is közölt az új törvényről. A kommentárban kiemelték:

“Meg kell hagyni, Orbán ért a negatív kampányhoz”, hiszen a homoszexualitást a pedofíliával “egy kalap alá vevő törvénycsomaggal több legyet üt egy csapással”, megalkot egy “új ellenségképet”, támadhatja Brüsszelt, “halászhat szavazatokat a szélsőjobbon” és megoszthatja a 2022-es parlamenti választáson egységesen induló ellenzéket.

Legyen igazuk – egyszer az életben.


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük