Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében 20.30 órától folytatják a Dánia-Finnország mérkőzést a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon: a koppenhágai összecsapás a 43. percben szakadt félbe, amikor Christian Eriksen, a házigazdák középpályása összeesett és újra kellett éleszteni. Az UEFA közleménye szerint a döntést azt követően hozták meg, hogy mindkét válogatott játékosaival egyeztettek. A folytatásban az első félidőből hátralevő négy percet játsszák majd le, ezt követően öt perc szünet lesz, majd a második játékrész következik. Az UEFA egyúttal jelezte, a 21 órakor kezdődő Belgium-Oroszország mérkőzés időpontja nem módosul.
    
Az Internazionaléval olasz bajnok középpályást stabil állapotban kórházba szállították, menedzsere bejelentésre szerint pedig már kommunikálni is tud. Peter Möller, a Dán Labdarúgó Szövetség elnöke a mérkőzést közvetítő dán tévétársaságnak azt mondta, hogy a játékos kórházi ágyából beszélt játékostársaival, akik ezért döntöttek a folytatás mellett.
    
Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke azt nyilatkozta, ezekben a pillanatokban a futballcsalád egységesen imádkozik a játékosért. Hozzátette, minél gyorsabb gyógyulást kíván a játékosnak.
    
Eriksen mostani pályára lépésével a 4. helyre lépett a dán örökranglistán, csak Peter Schmeichel (129), Dennis Rommedahl (126) és Jon Dahl Tomasson (112) számlál több válogatottságot. A találkozó 0-0-ra áll.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük