A mérhetetlen barbarizmusról tanúbizonyságot tevő, muszlim szélsőségesek által elkövetett, 86 áldozatot és több mint négyszáz sebesültet követelő 2016-os nizzai gázolásos merénylet perét 2022. szeptember 6. és november 15. között tartják a különleges párizsi esküdtszéken – jelentették be szerdán igazságügyi források. A 86 áldozat – akik között 12 gyerek is volt – összesen 19 országból származott. A felperesek között pedig 865 ember és szervezet szerepel. A nizzai merényletet 2016. július 14-én este hajtották végre, miközben a tengerparti sétányon körülbelül 30 ezren nézték a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot. A tunéziai származású, 31 éves mohamed lahouaiej-bouhlel teherautóval belehajtott a tömegbe, és megpróbált minél több embert halálra gázolni. A merényletet az u.n. “iszlám állam” dzsihadista szervezet vállalta magára. Az elkövetővel a helyszínen végeztek. A terrorelhárítási vizsgálóbírók korábbi döntése értelmében hét férfinak és egy nőnek kell az esküdtszék állnia.


    
A három fővádlottat (mohamed ghraieb, chokri chafroud és ramzi arefa) azzal gyanúsítják, hogy tudtak a készülő merényletről. A három tunéziait az ügyészség terrorista összeesküvéssel akarta meggyanúsítani, de a vizsgálóbírók arra hivatkozva ejtették ezt a vádpontot, hogy a gyanúsítottaknak nem volt pontos tudomásuk a
merényletterv részleteiről, s azt sem tudták, hogy azt mikor akarta az elkövető végrehajtani. Döbbenetes és egyúttal felfoghatatlan, hogy az egyik muszlim barbárt, mohamed ghraiebt 2019-ben rendőri felügyelet mellett szabadlábra helyezték, és csak a másik két vádlott maradt előzetes letartóztatásban.
    
További öt “embert”, egy tunéziait és négy albánt azzal vádolnak, hogy tőlük vette a támadáshoz használt fegyvereket az egyik fővádlott, de a nyomozás arra nem talált bizonyítékot, hogy tudtak a merénylettervről, ezért nekik köztörvényes bűncselekmények miatt kell felelniük. Egyikük még mindig szökésben van, egy másik gyanúsítottat, egy 28 éves albán férfit pedig áprilisban tartóztatták le Olaszországban.


(MTI nyomán / címlapkép: Michel Abada, CC BY-SA 4.0, link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük