Ausztria kiterjeszti oltási tervét a 12 éven felüli gyerekekre, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye után az osztrák Nemzeti Oltási Grémium (NIG) is szabad utat adott a Pfizer/Biontech vakcinájának a 12-15 évesek körében – jelentette be Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter szerdán Bécsben. A tárcavezető hangsúlyozta: tanulmányok igazolják, hogy a Pfizer/Biontech vakcinája rendkívül hatékony a fiatalabb korcsoportok körében is. Hozzátette, hogy az említett vakcinából az elmúlt hetekben ebben a korosztályban 600 ezer adagot oltottak el az Egyesült Államokban és Kanadában anélkül, hogy aggályok merültek volna fel biztonságosságát illetően.
    
A szóban forgó korcsoportba tartozó 340 ezer gyerek közül Mückstein legalább 200 ezerrel számol, akik élnek majd a lehetőséggel. Úgy vélekedett: ha július-augusztusban minél több gyerek beoltatja magát, szeptemberben zavartalanabbul indulhat a jelenléti oktatás az iskolákban. Egyúttal kéri a szülőket, hogy segítsék a felvilágosító kampányt. A 14 éven aluli gyerekek estében szülői beleegyezés szükséges az oltáshoz, míg a 14 éven felüliek önállóan is dönthetnek erről, még akkor is, ha a szülő esetleg oltásellenes. Ezért a közeljövőben a NIG szakemberei is intenzív kampányba kezdenek, hogy a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően felvilágosítsák őket az oltás fontosságáról.
    
A tárcavezető elmondta, hogy ugyan a gyerekek – ellentétben a felnőttekkel – ritkábban kerülnek súlyos tünetekkel kórházba, de az úgynevezett Long-Covid szindróma, amely sok esetben és hosszú ideig alvászavarokkal, fáradékonysággal jár, esetükben is tapasztalható. Ezen túlmenően akár tünetmentesen is megfertőzhetik az idősebb korosztályokat.
   
“Ezért is fontos, hogy a 12-15 évesek oltása is széles körben megtörténjen, hiszen minél előbb érjük el a nyájimmunitást, annál előbb térhetünk vissza a normális élethez.” – fogalmazott a miniszter.
    
Ausztriában az elmúlt 24 órában 400 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 645 552 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 409, az intenzív kezelésre szorulók 141-en vannak. A fertőzés okozta betegség (Covid-19) szövődményeibe az elmúlt napon 6-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 10 621-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 630 274.


(MTI / a címlapkép illusztráció, magyar fiatal oltása: MTI/Balázs Attila)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük