Több mint 270 millió adag koronavírus elleni vakcinát adtak már be Kína-szerte szombatig – közölte a kínai nemzeti egészségügyi bizottság vasárnap. A kínai oltási kampány keretében széles körben használt háromféle kínai fejlesztésű vakcina mindegyike két adag beadását igényli, így az eddig beadott dózisok száma nem egyenlő az összes beoltott számával. Az oltottsági arány más országokkal összevetve továbbra is viszonylag alacsony, jóllehet az utóbbi időben Peking igyekezett gyorsítani az oltási kampány ütemén. A vasárnap közölt adat 50 milliós emelkedést mutatott az egy héttel korábbihoz képest.
    
A China Daily című kínai pártlap múlt héten egy április 25-én közzétett, több mint 13 ezer ember bevonásával készült felmérés eredményére hivatkozva arról számolt be, hogy minden öt kínai közül több mint négy hajlandó beadatni a Covid-19 elleni védőoltást. Mivel Kínában a járvány tavaly áprilisi megfékezése óta csak szórványosan fordultak elő újabb fertőzéses esetek, sokan azért nem sietnek a védőoltás felvételével, mert nem tartanak a fertőzés veszélyétől.
    
Az országban jelenleg tart a május 1-jei ötnapos munkaszünet, amelyet sokan jellemzően utazással töltenek. A kínai közösségi médiában a hétvégén számos felvételt tettek közzé a népszerű turistahelyeket – köztük a kínai nagy falat – elárasztó tömegről. A Global Times kínai lap internetes oldalán egy szombaton közzétett cikk írója úgy vélekedett, a nagy tömegek kialakulása arra utal, hogy az emberek bíznak a járvány elleni intézkedések hatásosságában.


(MTI / címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük