Nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt vádat emeltek a 2020 nyarán, Füzesabonyban történt emberölés gyanúsítottja ellen – közölte a Heves megyei főügyész szerdán az MTI-vel. Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint a 21 éves, néhány hónappal korábban szintén erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlott 2020. június 16-án a füzesabonyi pályaudvaron ismerkedett össze későbbi áldozatával, aki ittas állapotban meghívta őt az otthonába. Megvacsoráztak, majd a vendéglátó elaludt. Az elkövető a vádirat szerint azt állította, hogy a házigazda – félálomban – sértő, rasszista megjegyzést tett rá, ezért ő úgy döntött, megöli és elveszi értékeit.
    
Szándékát a legnépszerűbb közösségi oldalon megosztotta egy ismerősével is. A vádlott a konyhában kiválasztott rugós késsel nyakon szúrta a mélyen alvó sértettet, aki meghalt. Ezt követően az elkövető átkutatta a szobákat, értéktárgyakat vett magához, majd távozott a lakásból és a hajnali vonattal a városból is. A lopott értéktárgyak egy részét Budapesten értékesítette, illetve ruhaneműre cserélte.
    
A Heves Megyei Főügyészség a letartóztatásban lévő férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását és korábbi, felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását kérte – tudatta közleményében a főügyész.


(DÉL-AMERIKAI MAGYAR HÍRLAP / az MTI jelentése nyomán / címlapkép: SimmeD, CC BY-SA 4.0, link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük