Baleset miatt intézkedtek a szentendrei rendőrök az 51 éves férfivel szemben. Kiderült, a papírjai nem stimmelnek, mi több körözik is. Egy anyagi káros balesetnél intézkedtek a járőrök, 2021. április 6-án reggel Szentendrén a 11-es úton. A baleset egyik részesénél nem volt jogosítvány. A rendőrök külföldön kiállított személyi igazolványa alapján ellenőrizték a fényképes nyilvántartási rendszerben, ahol azonnal szembe tűnt, a kép nem egyezik a velük szemben álló férfivel.

A rend éber őrei a férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol B. István beismerte, valótlan adatokkal igazolta magát. Elmondta, hogy 13 évig Svédországban élt, ahol más névvel és személyi adatokkal készíttette el az igazoltatás során átadott közokiratot. Az intézkedés során fény derült arra is, hogy a férfi jogosítványát évekkel ezelőtt járművezetés ittas vagy bódult állapotban vétségének gyanúja miatt bevonták, valamint az is, hogy ellene a Fővárosi Törvényszék európai elfogató parancsot bocsátott ki.

A szentendrei rendőrök az 51 éves B. Istvánt közokirat-hamisítás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint a rablás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és jármű önkényes elvételének bűntette miatt kiszabott, összesen 4 év 4 hónap jogerős büntetésének megkezdése miatt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe kísérték.


(DÉL-AMERIKAI MAGYAR HÍRLAP/police.hu / címlapkép: police.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük