Az Egyesült Államok tájékoztatta Ankarát, hogy a jövő héten a Fekete-tengerre küldi két hadihajóját a törökországi tengerszorosokon keresztül – közölték pénteken török külügyminisztériumi források. “15 nappal ezelőtt diplomáciai csatornákon keresztül arról tájékoztattak minket, hogy a montreux-i egyezménynek megfelelően két amerikai hadihajót küldenek a Fekete-tengerre” – írták. Az 1936-ban aláírt montreux-i nemzetközi hajózási egyezmény az, amely szavatolja Törökországnak a Boszporusz és a Dardanellák tengerszoros kizárólagos ellenőrzési jogait, valamint szabályozza a hadihajók fekete-tengeri jelenlétét.
    
A török közlés szerint az egyik amerikai hadihajó április 14-én, a másik április 15-én érkezik majd a Fekete-tengerre. Visszatérésük előreláthatólag május 4-én, illetve május 5-én várható. Az amerikai lépés előzményeként a kelet-ukrajnai Donyec-medencében március 26-án ismét kiéleződött a helyzet, gyakorivá váltak a tűzpárbajok az ukrán kormányerők és a szakadár milíciák között, amelyekért a felek egymást teszik felelőssé. Kijev a szakadár területek demarkációs vonalánál, Oroszország pedig az Ukrajnával közös határa közelében csapaterősítést hajtott végre.
    
Kijev szerint az orosz hadsereg nagyjából harminc zászlóaljat csoportosított a határ orosz oldalára, az ukrajnai Donyec-medence megszállt területeire és az Ukrajnától jogellenesen elcsatolt Krím félszigetre.
    
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Donyec-medencei demarkációs vonalnál elkövetett provokációkkal vádolta meg az ukrán hadsereget.
    
Washington mellett Németország és az Európai Unió is kifejezte aggodalmát az ukrán-orosz határ térségében összevont orosz csapatok miatt.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük