Nagycsütörtökön jelent meg hetilapként először az egy évvel ezelőtt újjászületett Dél-amerikai Magyar Hírlap nyomtatott kiadása. Az egy éves évforduló, valamint a hetilappá válás alkalmából Lantos István, a lap főszerkesztője mondott köszönetet a Hírlap hűséges olvasóinak. A főszerkesztő Asunciónban felvett videóüzenetét a Dél-amerikai Magyar Televízió az esti híradója után adta adásba. Lantos a videobejelentkezésben az alábbiakról beszélt:

“Óriási lépés ez a dél-amerikai magyar média, egyúttal a kontinens magyar közösségei számára. Az idejét sem tudom, mikor volt utoljára heti rendszerességgel, nyomtatásban megjelenő lapja a dél-amerikai magyarságnak – de most ezt is megértük. Hitte volna ezt bárki tíz évvel ezelőtt?”

“A lehető legnehezebb körülmények között született újjá a Dél-amerikai Magyar Hírlap: a kontinens magyarságát legnagyobb számban reprezentáló Argentína épp államcsődbe rohant, miközben az ország az új koronavírus okozta járványra hivatkozva teljességgel bezárta magát. A kitört világjárvány minden tervünket átírta: Argentínába csak megkésve, postai küldeményként juthattunk el, de a koronavírust a kontinensen leginkább megszenvedő Brazíliába is nagyon nehéz volt a lap eljuttatása.”

A Dél-amerikai Magyar Hírlap szerkesztője az egy éve megjelent, első lapszámot a kezében tartva így folytatta:

“Egy éve úgy készült el az újjászületett Dél-amerikai Magyar Hírlap első száma, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy lesz-e folytatás? Az első számot végül a déli tavasz beköszöntével követték havi rendszerességgel az immáron rendszeresen megjelenő lapszámok. Bár a folyamatos határzárak, postai problémák továbbra is nehezítették a lap terjesztését – büszkeséggel tölt el, hogy előbb-utóbb, de minden előfizetőnk kézbe vehette a Hírlapot.”

“A kialakult pandémiás helyzet szinte kiáltott azután, hogy napi híreket is lehetővé tévő online kiadással jelentkezzünk az olvasóink számára. Gyors tervezést és előkészítőmunkát követően 2020 júliusában indult el a hirlap.dam.hu címen a Dél-amerikai Magyar Hírlap online kiadása. A XXI. században nem létezhet online kiadás nélkül egyetlen lap sem, ez nem is lehet kérdés. A világjárvány okozta helyzetben különösen indokolt volt az Interneten is olvasható kiadás bevezetése.

Lantos a 12 helyett immár évi 52 lapszámmal megjelenő Dél-amerikai Magyar Hírlap előfizetési árával kapcsolatos félelmekre is reagált:

“Az online kiadás minden tartalma ingyenesen érhető el a világon – és ez a jövőben is így marad. Sok előfizetői kérdés érkezett a nyomtatott lap árával kapcsolatos aggodalmak miatt. A meglévő előfizetések tulajdonosait semmilyen változás nem érinti, teendőjük nincs. A lap a már befizetett előfizetési díjért érkezik – csak ezentúl már nem havonta, hanem hetente. Az éves előfizetési díj 2021-ben, a meglévő előfizetések lejártával illetve az új előfizetőknek 400 MIL ₲ lesz. Egy lapszám ára 10 MIL ₲, előfizetőknek 7,69 MIL ₲.”

A lap és a Dél-amerikai Magyar Médiacsoport további terveiről a következőket mondta:

“A fejlődés nem állhat meg! Abban biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó pozitív változtatás a Dél-amerikai Magyar Hírlap megjelenési ciklusát, terjedelmét illetően.”


(DÉL-AMERIKAI MAGYAR HÍRLAP)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük