Belgiumban keddtől lehetett jelentkezni a fel nem használt, illetve a fiolákban a nap végén maradt koronavírus elleni oltóanyagokra, a várólistára néhány órán belül több mint 400 ezren regisztráltak országszerte – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden. A beszámoló szerint a Qvax elnevezésű internetes felületet azért hozták létre, hogy a lemondás, vagy betegség miatt elmaradt beoltás, illetve egyéb okok miatt a nap végén megmaradt koronavírus elleni oltóanyagokat mihamarabb felhasználják az oltásra várók között.
    
Elmondták, a várólistára néhány óra lefogása alatt több mint 400 ezren jelentkeztek Belgiumban. A reggel nyolc óra óta elérhető honlap rendkívül terhelt, a regisztrálni vágyóknak hosszú várakozásra kell számítaniuk. Akiknek sikerült a regisztráció, azokat telefonhívás, sms, vagy elektronikus levélüzenet formájában értesítik, hogy mikor és melyik oltóponton várják oltásra – közölték.
    
A Qvax internetes felületen a Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű régiójában, és a Vallóniában, az ország déli, francia nyelvű régiójában található oltópontokon megmaradt oltóanyagokra lehet jelentkezni. A Brüsszeli régió saját internetes program létrehozásán dolgozik a megmaradt oltóanyagok felhasználására, a várólista tíz nap múlva lesz elérhető – tették hozzá.
    
Az illetékes belga közegészségügyi intézet keddi tájékoztatása szerint az új fertőzöttek napi átlagos számát leszámítva minden koronavírus-fertőzéssel összefüggő adat emelkedik Belgiumban, ütemük azonban csökkenést mutat.
    
Az újonnan megfertőzöttek napi átlagos száma 4436, ami 6 százalékkal marad el az egy hete feljegyzett adatoktól. A vírusfertőzés szövődményeiben átlagosan 29,3 ember hal meg naponta, ami 4,4 százalékos emelkedést jelent heti viszonylatban. Belgiumban jelenleg 2921 embert ápolnak kórházakban, számuk egy hete hétfőn 2691, szerdán 2867 volt. Intenzív ellátásban 832 beteg részesül, számuk múlt hét hétfőn 711, szerdán 738 volt. Lélegeztetőgépet 478 beteg esetében kell alkalmazni.
    
Megjelenése óta 902 964 ember esetében mutatták ki a SARS-CoV-2 koronavírust, és 23 202-en haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeiben Belgiumban.


(MTI / címlapkép: MTI/Vasvári Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük