A magyar női kézilabda-válogatott a címvédő Oroszországgal (ROC), valamint Franciaországgal, Spanyolországgal, Svédországgal és Brazíliával került egy csoportba az idén nyárra halasztott tokiói olimpia csoportkörének csütörtöki sorsolásán.  A nemzetközi szövetség (IHF) bázeli székházában rendezett online eseményen elhangzott, hogy a férfiaknál július 24-én, a nőknél másnap kezdődik a csoportkör. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Elek Gábor szövetségi kapitány együttese Franciaország ellen játssza első meccsét. Mindkét nem esetében az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe a két hatcsapatos csoportból. A férfiak döntőjére augusztus 7-én, a női fináléra másnap kerül sor. Minden mérkőzést a tokiói Jojogi Nemzeti Sportcsarnokban játszanak.
    
A magyar együttes a norvégokkal szerepelt azonos sorsolási kalapban, vagyis az Európa-bajnoki címvédővel nem kerülhetett egy csoportba. A magyar női válogatott a 2008-as pekingi negyedik helyezést követően jutott ki ismét az ötkarikás játékokra, amelyen az idei lesz a hetedik szereplése. Az ötödiknél rosszabb helyen soha nem végzett, legjobb eredménye pedig a 2000-ben, Sydneyben szerzett ezüstérem volt.
    
Elek Gábor a magyar szövetség honlapján úgy fogalmazott, azon talán lehet vitatkozni, hogy az első kalapból húzott csapatok közül a holland vagy a spanyol az erősebb, de a többi kalapból egyértelműen a nagyobb játékerőt képviselő válogatottakat kapták a magyarok, ezért nagyon nehéz a csoportjuk.
    
“Óriási kihívás lesz a negyeddöntőbe jutni, de természetesen ez a célunk” – tette hozzá.
    
Danyi Gábor szövetségi edző közölte, egy nagyon komoly, az európai elitet magába foglaló csoportot kapott a magyar együttes, és a brazil válogatott erejét sem kell senkinek bemutatni.
    
“Úgy gondolom, a sok-sok erős csapatból a francia válogatott kiemelkedik, de az oroszok, a svédek vagy a spanyolok közül is bárki elérheti a dobogót. Már ez is önmagáért beszél, milyen csoportba kerültünk. A sorsolás azonban a szerencsén múlt, nem tudunk ez ellen semmit tenni, nem kell ezzel foglalkoznunk” – mondta a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC honlapján Danyi Gábor vezetőedző.
    
Bíró Blanka az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, hogy a rendkívül kiszámíthatatlan B csoportban minden játéknap hozhat majd meglepetéseket. A legfontosabbnak azt tartja, hogy saját magukkal foglalkozzanak, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák minden mérkőzésen.
    
“Örülünk, hogy a magyar válogatott 13 év után kijutott az olimpiára, az pedig édes teher, hogy a nehezebb csoportba kerültünk. Nem mondanám, hogy könnyű a feladatunk, sőt. Itt minden mérkőzés élet-halál lesz, de élvezni kell, hogy ott lehetünk, és a lehető legjobb eredményt elérni” – nyilatkozta a Ferencváros kapusa.
    
Klubtársáról, a szerda este súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett Kovacsics Anikóról elmondta, egyelőre ő sem ismeri a pontos diagnózist, de mindenki reménykedik, hogy az irányító hamarosan visszatérhet, és ott lehet az olimpián.

    A csoportbeosztások:
    férfiak:
    ——–
    A csoport:
Argentína, Spanyolország, Németország, Franciaország, Norvégia, Brazília
    B csoport:
Bahrein, Egyiptom, Portugália, Svédország, Dánia, Japán

    nők:
    —-
    A csoport:
Angola, Koreai Köztársaság, Norvégia, Montenegró, Hollandia, Japán
    B csoport:
Brazília, Franciaország, Magyarország, Oroszország (ROC), Spanyolország, Svédország

    A magyar női válogatott programja:
július 25.: Magyarország-Franciaország
július 27.: Magyarország-Brazília
július 29.: Magyarország-Oroszország (ROC)
július 31.: Magyarország-Spanyolország
augusztus 2.: Magyarország-Svédország
    a női torna további játéknapjai:
augusztus 4.: negyeddöntő
augusztus 6.: elődöntő
augusztus 8.: döntő és bronzmérkőzés


(MTI / címlapkép: MTI/Illyés Tibor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük