Januárban 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete. A bruttó átlagkereset 411 000 forint volt  januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,5 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremelései eredményeként 13,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 13,0 százalékkal nőttek.


    
A vállalkozásoknál 424 ezer 300 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset, ami 48 ezer 600 forinttal alacsonyabb az előző havinál. A költségvetésben  számolt 422 ezer 700 forintos átlagkereset is 3000 forinttal alacsonyabb a decemberinél. A nettó átlagkereset a kedvezményeket is figyelembe véve 280 500 forintot ért el, 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
    
A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 390 200 forintra becsülhető, ami 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 6,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 2,7 százalékos növekedése mellett – közölte a KSH.
    
A legalább öt munkatárssal működő vállalkozásoknál teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma tavaly februárhoz képest 49 ezerrel csökkent, a költségvetési szektorban nem változott a közfoglalkoztatottak nélkül számolt létszám. A közfoglalkozatottak száma 6,1 százalékkal (6 ezerrel) csökkent egy év alatt.
    
Az iparban és az építőiparban az átlagosnál alacsonyabb 7,3, illetve 7,6 százalékos volt a keresetek emelkedése, a mezőgazdaságban 3,7 százalékos. A szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás területén második hónapja csökkentek a keresetek, januárban 1,9 százalékkal voltak alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
    
Az oktatásban 12,7 százalékos, az egészségügyben 27,8 százalékos béremelkedést regisztrált a KSH.
    
A keresetekről kiadott idei első jelentéséhez mellékelt táblázataiban a KSH most először közölt adatokat a munkáltatók teljes köréről, azaz szélesebb körről, mint az eddigi legalább öt fős vállalkozások vagy intézmények, de ebben is csak a teljes munkaidőben foglalkoztatottak szerepelnek. Eszerint a januári bruttó átlagkereset 398 ezer 200 forint volt, alacsonyabb a korábbi módszertannal kimutatott 411 ezer forintnál.
    
A másik újdonság, hogy az átlagkereset mellett közölt medián adatokat is, ami azt jelenti, hogy mekkora az a kereset, aminél ugyanannyian keresnek kevesebbet, mint amennyien többet. Ennek bruttó összege idén januárban 332 ezer 400 forint volt 9,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük