Februárban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 550 ezer  volt, ami – jórészt a koronavírus-járvány gazdasági következményeként – 104 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, de 14 ezerrel több mint az előző hónapban – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 2020. december-2021. februári háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 574 ezer volt, 50 ezerrel, 1,1 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 71,8 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.


    
Az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma gyakorlatilag nem változott. A magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai körében csökkent a legjobban a foglalkoztatottság, 39 ezerrel. A közfoglalkoztatottak száma 12 ezerrel esett vissza. Egy januártól alkalmazott módszertani változás következtében a nők foglalkoztatási mutatói jelentős mértékben módosultak, mivel a gyed, gyes mellett dolgozókon túl azok a korábban inaktívak vagy munkanélküliek közé soroltak is foglalkoztatottnak minősülnek, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele miatt vannak tartósan távol a munkájuktól. Azok számítanak ide, akik a  gyermekgondozási ellátás igénybevétele előtt dolgoztak utoljára, a távollét idején pénzbeli juttatásban részesülnek, és az ellátás igénybevételét követően visszatérhetnek a korábbi munkahelyükre. Ezek számát a 2020. december-2021. februári időszakban 138 ezerre tette a KSH 4 ezerrel, 2,8 százalékkal többre az egy évvel korábbinál.
    
A 15-24 éves fiatal foglalkoztatottak száma 25 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 26,8 százalékra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 85,8 százalékra mérséklődött, míg az 55-64 éves idősebb korosztályban a foglalkoztatottak száma 9 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 2,9 százalékponttal, 60,8 százalékra emelkedett. A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 10 ezerrel, 2 millió 408 ezer főre mérséklődött, míg a foglalkoztatási rátájuk – demográfiai okból – 0,2 százalékponttal, 77,1 százalékosra emelkedett. A nők körében a foglalkoztatottak száma 47 ezerrel, 2 millió 78 ezerre, a foglalkoztatási ráta 0,8 százalékponttal, 66,5 százalékosra csökkent.
    
A 15-64 éves népesség lélekszáma 55 ezerrel csökkent egy év alatt, a munkaerőpiactól távol maradó gazdaságilag inaktívak száma esett vissza 49 ezerrel és 6 ezerrel kevesebb lett az aktív népesség létszáma. Így a foglalkoztatásból kiszorult 57 ezer emberből 51 ezren jelentek meg a munkanélküliek között.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük