Edzőjét, Selmeci Attilát is meglepte Milák Kristóf azzal, hogy a 200 méter pillangón 1:51.40 perces, nagyszerű idővel nyert a múlt heti országos bajnokságon. “Bevallom, az én várakozásaimat is felülmúlta Kristóf. Az elmúlt hónapok, az edzőtáborok tapasztalatai alapján 1:52.50 körüli időt vártam tőle” – nyilatkozott a BHSE Facebook-oldalán a tréner, aki elárulta: az ob előtt arról beszéltek versenyzőjével, hogy jó lenne olyan eredménnyel előrukkolni, ami tekintélyt parancsoló az olimpia esztendejében és amivel ismét világranglista-vezető tud lenni. Ez végül össze is jött, a remek időnek “olyan hatása volt, mintha bomba robbant volna, Kristófról cikkeztek a szaksajtóban, a különböző úszóportálokon”.
    

A tréner emlékeztett rá, hogy a világranglistát előzőleg a japán Daija Szeto vezette 1:52.53-mal, és fontos volt, hogy ne a decemberi, kaposvári országos bajnokságon úszott 1:54.9-es idő alapján gondolkodjanak az ellenfelek Milák Kristófról, amit egy nagyon nehéz időszak, a koronavírus-fertőzés után úszott. Selmeci Attila szerint “mindenképpen lélektani előny a többiekkel szemben”, hogy tanítványa most már ilyen kimagasló idő az idei legjobbja.
    
“Persze ez nem azt jelenti, hogy megkérdőjelezhetetlenül Kristóf nyakába kerül az arany az olimpián, de a 200 pillangó egyértelműen az ő száma, amelyet okos, precíz, betegségmentes felkészüléssel meg tud nyerni Tokióban. Két ellenfele lehet, Daija Szeto és Chad Le Clos. De inkább a japán a veszélyesebb, aki otthon úszik, és bár elsősorban a 400 vegyesre készül, komoly versenyt hozhat majd az összecsapásuk” – vélekedett. A 200 méteren 1:50:73-mal világcsúcstartó, egyben világbajnok Milák a 2017-es budapesti vb-n 100 méter pillangón 50.62-vel ezüstérmes lett, most az ob-n viszont 50.47-tel új országos csúcsot úszott.
    
“Sokat vártunk egy ilyen időre. Az az igazság, hogy a 2017-es budapesti világbajnokságon úszott 50.62-t sokáig tartott feldolgozni. Akkor egy 17 éves fiútól ez óriási időnek számított, belehajszolta Kristófot a budapesti közönség, az itthoni közeg, és bizony ez a siker megfogott minket. Őt is és engem is. Az elkövetkező években rendre elmaradt a javítás, nem azért, mert nem akartuk, hanem egyszerűen nem volt meg az a lélektani háttér hozzá, ami a rekordhoz kellett volna. És nem volt meg az a fizikai állapot sem – mondta Selmeci Attila. – A férfi sportolók esetében két ütemben történik hangsúlyosabban az izomerő-beépülés, egyik 17-18 évesen, a másik 21 körül. Kristóf most érkezett el ide, az elmúlt időszakban jelentősen erősödött, ami szükséges volt ehhez az időeredményhez. De a legfontosabb most az a motiváció volt, amellyel ezen az országos bajnokságon versenyzett” – tette hozzá.
    
Az edző szerint a koronavírus-fertőzése után Milák decemberben motiválatlan állapotban szerepelt a kaposvári országos bajnokságon, január óta viszont változott a helyzet, azóta nem volt beteg, sok időt töltöttek edzőtáborban, sokkal jobban ment a közös munka, és ennek az első gyümölcsét most, az országos bajnokságon aratták le.
    
Selmeci Attila elmondta, hogy a májusi, hazai Európa-bajnokságon versenyzője “munkából indul” majd és “erős terhelésnek lesz alávetve”, még az országos bajnoksághoz képest is több számban tervezik az indulását, amiről azért még egyeztetni kell Sós Csaba szövetségi kapitánnyal. Milák az ob-n 50-től 400 méterig a gyorszámokat is megnyerte.
    
A tokiói indulást illetően a tréner úgy fogalmazott, azok a számok jöhetnek szóba, amelyek a 200 méter pillangó után következnek.
    
“Ha már a kétszáz pille lement, és az aranyérem a nyakában van, akkor lehet más számokban gondolkozni” – szögezte le.
    
Hozzátette, az újabb világcsúcs nem tűnik nagy álomnak, de “az olimpián legkevésbé sem a világrekord fog érdekelni minket, hanem az, hogy az első helyen érkezzen célba”.
    
“Nagyot kell úszni hozzá, megkockáztatom azt is, hogy a mostani világrekordján belüli időt, de egyértelmű, hogy képes lesz rá Kristóf. Az aranyérem is meglehet, a világcsúcs is reális várakozás, és ha nem jön közbe semmi, akkor azt az embert, aki ezt elérheti, úgy fogják hívni, hogy Milák Kristóf” – fogalmazott Selmeci, aki szerint tanítványa 100 méter pillangón is a tokiói éremesélyesek közé tartozik.


(MTI / címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük