Elhunyt Jevgenyij Nesztyerenko orosz operaénekes, szombaton Bécsben. A 83 éves művész halálát a Covid-19 okozta. A világ egyik legnagyobb basszistája több mint félszáz főszerepet adott elő. 1971 és 2000 között volt a moszkvai Bolsoj színház szólistája. Fellépett többek között a milánói La Scalában, a New York-i Metropolitan Operában és a londoni Covent Gardenben. Életének utolsó éveit az osztrák fővárosban töltötte.
A Moszkvában született Nyesztyerenko január 8-án töltötte be 83. életévét. Kisgyermekként gramofonon hallgatta a kor “sztárjait”, akik közül minden idők egyik legnagyobb basszus énekese, az orosz Fjodor Saljapin és az amerikai Paul Robeson volt rá nagy hatással. A zene mellett másik nagy szerelme az építészet volt, meg is szerezte az építészmérnöki diplomát, de ezzel párhuzamosan elvégezte a leningrádi Rimszkij-Korszakov konzervatóriumot is. Végül a zene mellett döntött, és minden erejét az éneklésre összpontosította.
1963-ban lépett először színpadra, Prokofjev Háború és béke című operájában. Előbb a leningrádi Kis Színház, majd 1967-ben a Mariinszkij Színház tagja lett. 1970-ben Moszkvában megnyerte a nemzetközi Csajkovszkij énekversenyt, amely elindította pályafutásán. Egy év múlva már a moszkvai Nagyszínház vezető énekese volt, élete legboldogabb napjának máig 1972. június 22-ét tartja, amikor a Bolsoj színpadán Glinka Ruszlán és Ludmilla című operájában debütált.
Soha nem kímélte a hangját – pályafutása során több mint 3500 fellépése volt (pályafutása csúcsán évente 250), 70 lemezfelvételt készített, 80 opera vezető szerepét énekelte, több mint húszat eredeti nyelven. Kamaraénekesként és oratóriumokban is fellépett, repertoárja mintegy ötszáz dalt, népdalt és románcot ölel fel. Hangját megcsodálhatta a New York-i Metropolitan, a londoni Covent Garden, a Bécsi Állami Operaház közönsége, Jelena Obrazcovával ők voltak a milánói Scala első orosz énekesei.
Élete első külföldi fellépése Magyarországon volt 1970-ben, és emlékezete szerint Olaszország után itt lépett föl a leggyakrabban. 1981-ben Ferencsik János vezényletével vette fel A kékszakállú herceg várát, 1985-ben első külföldiként ő énekelte Budapesten magyarul Bartók operáját (egyik legkedvesebb szerepét 1978-ban formálta meg először, oroszul).
2012-ben a Szent Efrém Férfikar vendégeként a Máriapócsi Kegytemplomban és a Szent István-bazilikában lépett fel, Magyarországon ekkor énekelt először koncerten szláv egyházzenét. (A kiváló basszista 1973 óta foglalkozik orosz liturgikus zenével, s már 1985-ben egyházzenei lemeze jelent meg a moszkvai állami kamarakórussal, a felvételek Budapesten készültek a magyar és az orosz lemezkiadó együttműködésében.) Énekelt a Bartók Szemináriumon és Fesztiválon, meghívták a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválra, valamint a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválra, 2013-ban a Magyar Állami Operaházban adott orosz dalestet.
Nyesztyerenko leghíresebb szerepei az orosz klasszikus operákhoz fűződnek (Glinka: Ruszlán és Ludmilla, Ivan Szuszanyin, Muszorgszkij: Borisz Godunov, Ivan Hovanszkij, Borogyin: Igor herceg), de kiemelkedőt nyújtott Mozart A varázsfuvolájának Sarastrójaként, valamint olyan operák főszereplőjeként is, mint Verditől az Attila, a Nabucco, a Don Carlos (Fülöp király megformálása másik kedvenc szerepe), Rossinitől A sevillai borbély vagy Gounod Faustja. Összes szerepe közül a kritika leginkább Borisz cár alakítását emeli ki, amelyért 1981-ben Olaszországban rangos kitüntetést kapott. Részese volt Sosztakovics és számos más orosz kortárs zeneszerző ősbemutatóinak, több operát kifejezetten az ő hangjára írtak.
Nyesztyerenko a kezdetektől hangfelvételeket gyűjtött, és a különböző előadásokat meghallgatva kielemezte a különbségeket. Idővel saját felvételeit is rögzítette visszahallgatás céljából. A szakmai közönség elsősorban lenyűgöző eleganciáját, pontosságát, szenvedélyességét, kivételes muzikalitását és színészi játékát emeli ki. Ő maga egyaránt fontosnak tartja a szerzői utasítások, a szöveg és a kotta tanulmányozását, azokat a darabokat, amelyek megrendelésre íródtak, ugyanakkor nem kedveli.
A világhírű énekes zenepedagógus is, 1975 és 1993 között a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, 1993-tól tíz évig a bécsi konzervatóriumban tanított (lakóhelye is az osztrák főváros), két könyve és több mint 200 cikke jelent meg. Magyarországon is több alkalommal tartott énekes mesterkurzust, s több fiatal magyar tehetség útját egyengette, a budapesti Zeneakadémia tiszteletbeli professzora.
Pályafutása során 12 nyelven énekelt, németül, franciául és angolul beszél, tanítás közben négy nyelvet (orosz, német, francia, angol) használ, s amikor A kékszakállú herceg várát gyakorolta, magyarul is tanult. A számtalan hazai és nemzetközi kitüntetéssel elismert művész hobbija a teaféleségek gyűjtése. 1987-ben jelent meg róla Kerényi Mária könyve.
(MTI)
