Szijjártó: a magyar export tavaly újra meghaladta a 100 milliárd eurót

Tavaly, amikor minden visszaesett a világgazdaságban, a magyar export újra meghaladta a 100 milliárd eurót – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Ócsán. Szijjártó Péter a Dr. Bata Zrt. támogatási oklevelének átadási ünnepségén elmondta: annak ellenére, hogy Magyarország a világ országai között a lakosságszáma alapján a 94., mégis a 34. legnagyobb exportteljesítményt nyújtotta.
    
A miniszter szerint az ország elérte exportteljesítményének felső határát, és továbblépés csak abban az esetben képzelhető el, ha az exportra termelő magyar vállalatok fizikailag is közelebb tudnak menni a piacaikhoz, és termelésüket legalább részlegesen ki tudják helyezni. Ez remélhetőleg újabb exportnövekedéssel fog járni, és ezt a folyamatot a kormány támogatni szeretné – fűzte hozzá.
    
Olyan programot indított el a kormány, amelyben a magyar vállalatok exportpiacaikon történő beruházásait finanszírozza, erre 70 milliárd forintos keretösszeget biztosított – mondta, hozzátéve, hogy ebből az összegből eddig 34 vállalat, 54 milliárd forintnyi támogatást kapott, amivel 104 milliárd forintnyi beruházást hajt végre külföldön, elősegítve ezzel export bevételeinek a növekedését.
    
A miniszter kitért arra, hogy a Dr. Bata Zrt. fermentációs folyamatok felhasználásával gyárt takarmánykiegészítőket. A mostani, több mint egymilliárd forintos, vissza nem térítendő külpiaci növekedési támogatást egy brazíliai beruházáshoz kapta a cég, ahol egy takarmány-adalékanyagokat gyártó üzemet és annak laboratóriumi hátterét alakítják ki 1,8 milliárd forintból.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) támogatási oklevelet ad át Bata Gábornak, a Dr. Bata Zrt. tulajdonosának a társaság ócsai telephelyén 2021. március 2-án. A cég fermentációs folyamatok felhasználásával gyárt takarmány-kiegészítőket, hogy az állattartásban felmerülő nehézségeket meg lehessen oldani. A több, mint egymilliárd forintos, vissza nem térítendő külpiaci növekedési támogatást egy brazíliai beruházáshoz kapta a cég, ahol egy takarmány-adalékanyagokat gyártó üzemet és annak laboratóriumi hátterét alakítják ki 1,8 milliárd forint értékben.
(MTI/Illyés Tibor)


    
A vállalat ismertetése szerint a Dr. Bata Zrt.-t magyar vegyészmérnökök alapították 1987-ben új fermentációs folyamatok felhasználásával takarmány-adalékanyagokat gyártására. Az elmúlt 30 év állategészségügyi kihívásai számos növényi kivonatokon alapuló szabadalmaztatott termék kifejlesztését eredményezte.
    
A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a cég 2019-ben 46 alkalmazottal dolgozott, 670 millió forint adózott eredményt ért el, 2018-ban az alkalmazottak száma 47, az adózott eredményé 700 millió forint volt.


(MTI / címlapkép: MTI/Illyés Tibor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük