Meghaladta a 20 milliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában – jelentette be vasárnap Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A szaktárca által nem sokkal később közzétett részletes új adatok a koronavírus-fertőzések és a halálozások számának folytatódó meredek csökkenését mutatják. Hancock a Twitteren közzétett videóüzenetében az egész ország számára nagyszerű vívmánynak nevezte az eredményt. Kijelentette: egyre nagyobb biztonsággal állítható, hogy a koronavírus elleni oltás védelmet nyújt az egyénnek és a közösségeknek, és mindenki számára kiutat kínál a koronavírus-járványból.
    
A miniszter kérte, hogy mindenki, akit behívnak oltásra, éljen a lehetőséggel és oltassa be magát. Hancock szerint még hosszú az út a válság végéig, de az ország most már nagy léptekkel halad ezen az úton.
    
A brit kormány február 15-re tűzte ki azt a célt, hogy az oltási menetrend élén szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoport mindegyik tagja – 15 millió ember – megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát. Ez a cél a határidő előtt egy nappal, éppen két hete teljesült: február 14-ig 15 062 189-en kapták meg az első dózist, így a 20 milliónál több beadott oltásról szóló vasárnapi bejelentés arra vall, hogy az azóta eltelt két hétben további ötmillió ember részesült a vakcinában.
    
A brit kormány célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 53 millió ember – megkapja a koronavírus elleni oltást.
    
Az egészségügyi minisztérium vasárnap esti részletes beszámolója szerint eddig 20 089 551-en kapták meg az oltás első dózisát, a második adagot 796 132 embernek adták be. Az első és a második beadott dózisok száma ennek alapján közelít a 21 millióhoz.
    
A szaktárca vasárnapi kimutatása szerint mozgó egyheti időszakokra vetítve Nagy-Britanniában jelenleg átlagosan 358 ezer első oltási adagot adnak be naponta, de a heti átlagon belül pénteken 504 ezren, szombaton 407 ezren részesültek a koronavírus elleni oltás első dózisában. Az eddigi napi rekordot január 30-án érték el: aznap csaknem 600 ezer embert oltottak be a vakcina első adagjával.
    
A vasárnap ismertetett új adatok szerint mindeközben továbbra is folyamatosan és meredeken csökken az új fertőződések, a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt újonnan kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma Nagy-Britanniában.
    
A brit egészségügyi minisztérium közölte: a vasárnap zárult egy hétben 61 045 koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, 16 387-tel, 21,2 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.
    
A csökkenés ütemét mutatja, hogy az év elején voltak időszakok, amikor naponta szűrtek ki 60 ezernél több új koronavírus-fertőzést.
    
A kimutatott új fertőzések heti száma azzal együtt is csökkent, hogy a vizsgált héten 21,1 százalékkal több koronavírus-szűrést végeztek országszerte, mint az előző héten.
    
Az elmúlt egy hétben 8460 beteget kellett kórházba szállítani, 2406-tal, 22,1 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.
    
A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapítása utáni 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a vasárnap zárult egy hétben 2270 páciens haláláról érkezett jelentés.
    
Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások heti száma 1144-gyel, 33,5 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.


(MTI / címlapkép: MTI/Vajda János)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük