A Fidesz-KDNP a koronavírus-járvány miatt kialakult válságban is megvédi a magyar családokat és vállalkozásokat, és július elsejéig meghosszabbította a gazdaság-újraindítási akcióterv részeként bevezetett hitelmoratóriumot – közölte a KDNP frakciószóvivője az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában. Nacsa Lőrinc a videóban hozzátette: az intézkedés több mint egymillió embernek segít, és 400-450 milliárd forintot hagy a magyar családoknál, vállalkozásoknál.
    
Ha a baloldalon múlna, keddtől már nem volna hitelmoratórium, mert kijelentették, hogy nem hajlandóak megszavazni a veszélyhelyzet meghosszabbítását – mondta, hozzáfűzve: a baloldal ezzel veszélybe sodorná a családok megélhetésének biztonságát és a munkahelyeket.
    
A szóvivő szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és a szocialisták “a devizahitelekkel egyszer már adósságspirálba kergették az embereket, a nehéz időkben magukra hagyták őket, és minden jel arra mutat, most is ezt tennék.”
    
Ezzel szemben a Fidesz-KDNP támogatja “a kormány világszerte egyedülálló intézkedését”, és kész minden segítséget megadni a kormánynak, hogy a nehéz időben védelmet nyújthasson az embereknek – hangsúlyozta.
    
Azt mondta: “Gyurcsányék adóemelésekkel és megszorításokkal egyszer már megmutatták, hogyan kezelnék a válságot: ők csak további terheket róttak az emberek vállára”. A Fidesz-KDNP más utat választott: támogatja a válság miatt nehéz helyzetbe került családokat, vállalkozásokat, és nem hagyja őket magukra – jelentette ki Nacsa Lőrinc.


(MTI / címlapkép: MTI/Vasvári Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük