Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására van lehetőség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak – közölte az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiával. György István kiemelte: ahhoz, hogy ezeket az oltásokat ténylegesen el lehessen végezni az kell, hogy aki értesítést kap, fel is vegye az oltást. 

Jövő héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel korcsoporti korlátozás nélkül a krónikus betegeket, utóbbival a 18-59 éves krónikus betegeket oltják. Emellett a háziorvosok 10-10 idős embert kórházi oltópontokra irányíthatnak, ahol az érintettek Pfizer-vakcinát kapnak – ismertette.
    
A munkacsoport vezetője beszélt arról is, hogy a nyugati vakcinaszállítmányok továbbra is akadozva érkeznek, azokból a lakosság átoltását csak lassan lehetne megvalósítani. György István ezért nagy segítségnek tartja, hogy a kormány törekvéseinek köszönhetően sikerült oltóanyagot beszerezni Kínából és Oroszországból is.
    
A Sinopharm vakcinájából eddig 550 ezer, a Szputnyik vakcinából 46 ezer adag érkezett. A további orosz vakcinák szállításának pontos ideje még nem ismert, a kínai oltóanyagból viszont március 15-e után ismét 500 ezer adag érkezik – mondta.
    
Kitért arra is: tömeges oltás esetén több mint 7100 helyen tudnak oltást adni, és egy hét alatt több mint 1,5 millió embert tudnak beoltani, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre.
    
A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, mindegyikből több mint tízmillió adagot adtak már be világszerte – mondta György István.


(MTI / címlapkép: MTI/Mónus Márton)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük