A baloldal sosem törődött a családokkal, magukra hagyta őket, míg a kormánynak köszönhetően ma biztonságos és kiszámítható az otthonteremtés – jelentette ki a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában. Nacsa Lőrinc emlékeztetett, Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton ismertette az otthonfelújítási támogatás részleteit és a kedvezményezettek körét. 

A gazdasági újraindítási akcióterv részeként ismertetett program rengeteg magyar családnak jelent segítséget, hiszen maximum hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe meglévő otthonuk felújítására – jelezte. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc és a szocialisták, amikor hatalmon voltak, megszüntették az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat, eltörölték az otthonteremtési adókedvezményeket és az államilag támogatott lakáscélú kölcsönöket is – emelte ki.
    
Hozzátette, hogy Gyurcsányék kockázatos és veszélyes devizahitelbe “kényszerítették” a családokat, valamint több mint egymillió ember otthonát és megélhetését sodorták veszélybe.
   
 “Rengeteg magyar embertől elvették az esélyt az önálló lakás vásárlására” – hívta fel a figyelmet, úgy folytatva, hogy a baloldal most sem támogatja az otthonteremtést biztosító intézkedéseket, mint például a csok bevezetését, a csökkentett lakásáfát és az otthonteremtési támogatás költségvetési támogatását sem.
   
“A Fidesz-KDNP a koronavírus-járvány alatt is kiemelten támogatja a családokat, nem szűkíti, hanem bővíti a családtámogatásokat és az otthonteremtési programot” – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük