Elérhetők lesznek hétfőn tíz órától a Magyar falu program első pályázati kiírásai önkormányzati ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Naszályon, sajtótájékoztatón. Gyopáros Alpár elmondta, ingatlanok fejlesztésére 20 milliárd, közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra egymilliárd forintos a pályázati keretösszeg. Támogatás igényelhető faluházak fejlesztésére, szolgálati lakások felújítására és kialakítására, orvosi rendelők fejlesztésére, óvodaépületek korszerűsítésére, illetve építésére, továbbá közösségi intézmények építésére és felújítására.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyûlési képviselõje beszédet mond a Magyar falu program elsõ pályázati kiírásairól tartott sajtótájékoztatón a naszályi Mûvelõdési Házban 2021. február 13-án.
(MTI/Kovács Attila)


    
A kormánybiztos hozzátette, a pályázati kiírás egymilliárd forintos keretösszegben nyújt támogatást közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a közösségi terek működését támogató, programok szervezéséhez kapcsolódó eszközbeszerzésre. A pályázatok benyújtására szolgáló elektronikus felület április 16-án nyílik meg, ettől az időponttól 30 napig lehet pályázni. Az eredményhirdetésre hatvan napon belül sor kerül, és várhatóan június végére, július elejére a támogató okirat aláírása után a nyertesek számlájára kerülhetnek az összegek – ismertette Gyopáros Alpár.
    
A kormánybiztos elmondta, néhány hetes különbségekkel további három csoportban kerül sor a Magyar falu programhoz kötődő pályázatok kiírására. Az intézkedéssorozat célja az ötezer fő alatti települések népességcsökkenésének megállítása. A kormány évről-évre nagyobb összeggel támogatja a programot, a három év összesített költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot. Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, a támogatások tisztán hazai forrásból valósulnak meg. Az eljárásrend gyors, rugalmas, a letisztult felület megkönnyíti a kistelepülések pályázatának benyújtását és gyors eredményekhez vezet – hangsúlyozta.


(MTI / címlapkép: MTI/Kovács Attila)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük