Először megismerhetik a különböző ágazatokat és szakköröket a szakképzésben résztvevő diákok, csak ezt követően, az ágazati alapvizsga után választhatnak szakmát, így megalapozottabb lehet a döntésük – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Pölöskei Gáborné hozzátette, a technikumban két évig, a szakképző iskolában pedig egy évig ismerkednek az ágazatokkal a diákok.  
    
A technikusi képzésről elmondta, az öt évig tartó oktatás egyfajta “időgazdálkodást” jelent a gyerekeknek, hiszen egyszerre tudják az érettségit és a szakmát is megszerezni. Érdekességnek nevezte, hogy a diákok nem tanulószerződést kötnek az ágazati alapvizsga után a cégekkel, hanem munkaszerződést, így már a tanulmányaik alatt munkabért kaphatnak.
    
Az érettségi ebben az esetben öt helyett csak négy tantárgyat ölel fel, hiszen az ötödik maga a technikusi vizsga – hívta fel a figyelmet Pölöskei Gáborné.
    
“Nem hátrány az sem, hogy a technikusi képzést a felsőoktatás előszobájának tekintjük az adott ágazatnál” – emelte ki, hozzátéve, hogy ha egy diák mérnök akar lenni, akkor a technikusi képzés jó alapot jelenthet ehhez.    
    
Újdonságnak nevezte, hogy a tárca jelenleg az okleveles technikusi képzés bevezetésén dolgozik; már 23 olyan iskola van, amelyek az egyetemekkel szoros kapcsolatban vannak, hogy a tananyag-tartalmakat is összehangolják, így akár rövidített egyetemi képzésre is lesz lehetőség.
    
Pölöskei Gáborné a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, amikor a diákok végeznek, akkor – az eredményüktől függően – jogosultak lesznek az úgynevezett pályatámogatási ösztöndíjra, ami 150 és 300 ezer forint közötti összeg lehet.
    
“Tehát azt gondolom, valóban egy karrierépítési lehetőség van, teljesen mindegy, hogy technikumról vagy pedig a mestereket képző szakképző iskoláról van szó” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.


(MTI / címlapkép: MTI/Varga György)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük