A spanyol lakosság 72,5 százaléka oltatná be magát azonnal koronavírus ellen – ismertette legújabb felmérésének eredményét az állami társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön. Az oltási hajlandóság folyamatosan emelkedik, december elején a kutatásban megkérdezettek 32,5 százaléka mondta azt, hogy amint lehet, kéri a védőoltást. Carolina Darias, a szerdán kinevezett egészségügyi miniszter első sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a kormány továbbra is fenntartja azt a célkitűzést, hogy a nyáron 70 százalékos lesz az átoltottság a dél-európai országban.
    
Több tartomány is jelezte, hogy a jelenlegi oltási ritmus mellett kivitelezhetetlennek tartja ezt az elképzelést, mivel vakcinahiány miatt az eddiginél kevesebb oltóanyagot tudnak beadni. A szaktárca vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: számítottak arra, hogy az első negyedévben korlátozott mennyiségű vakcina érkezik, ezért készítettek prioritási sorrendet az oltási menetrendben. Mint mondta, a koronavírus elleni oltás egy hónapja vette kezdetét, és azóta már több mint 1,3 millió ember kapta meg az első dózist, 173 ezren pedig mindkét adagot. “Minden egyes elért mérföldkövet értékelni kell” – fogalmazott.
    
Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatójának tájékoztatása szerint a fertőzés terjedésében mérséklődést mutatnak az adatok, a százezerre vetített esetszám 899-ről 889-re csökkent szerdához képest. A szakember a terjedés további lassulását valószínűsítette, hozzátéve, hogy a kórházakban ez később tükröződik majd, a héten még a terhelés további fokozódása várható.
    
Az egészségügyi intézmények kapacitásaik 24 százalékán látnak el Covid-betegeket, az intenzív osztályokon ez 42,8 százalék, míg öt tartományban meghaladja az 50 százalékot.


(MTI / címlapkép: MTI/Vasvári Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük