Átlépte a huszonötmilliót a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban; a járvány kezdete óta 417 538 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnapi összesítéséből. Az egyetem 2020. január 21-én rögzítette az első koronavírus-esetet az Egyesült Államokban. Az összesítés szerint 2020. április 27-én érte el az ország az egymilliós, december 31-én a húszmilliós, 2021. január 24-én pedig a huszonötmilliós esetszámot. Az egyetem szerint 17 másik ország van a világon, ahonnan több mint egymillió regisztrált esetet jelentettek: köztük Indiának több mint tízmillió, Brazíliának több mint nyolcmillió, Oroszországnak, az Egyesült Királyságnak és Franciaországnak több mint hárommillió regisztrált esete van.
    
A Washingtoni Egyetem koronavírus-modellje május elsejéig 569 ezer halálesetet jelez előre az Egyesült Államokban. Ez enyhe növekedést mutat a legutóbbi előrejelzés óta, amely 567 ezer halálesetet prognosztizált ugyanerre a napra. Az intézmény egészségügyi adatokkal foglalkozó intézetének (IHME) mérése azt vetíti előre, hogy május elsejéig 42 800 emberéletet menthetnek meg az oltások. A modell szerint addigra 157 millió embert oltanak majd be, ezzel az ország lakosságának 36 százaléka válik védetté, olyan feltételezés mellett, hogy az oltások hatékonysága legalább ötvenszázalékos. A kutatás szerint az ország lakosságának alig több mint fele hajlandó elfogadni a vírus elleni oltást, és a lakosság több mint negyede bizonytalan abban, hogy elfogadná-e a vakcinát.
    
Az előző, Donald Trump elnök vezette kormányzat ideje alatt nem készült oltóanyag terjesztési terv – ezt a kritikát fogalmazta meg Joe Biden új amerikai elnök kabinetfőnöke vasárnap az NBC televízióban. Ron Klain azt mondta: a vakcina terjesztésének terve – különösen a közösségeket tekintve – nem létezett, amikor az új kormány megérkezett a Fehér Házba.
    
“Azt tapasztaltuk, hogy több millió adag oltóanyagot osztottak szét az országban, de csak körülbelül a felét adták be az embereknek” – folytatta a kabinetvezető.
    
Joe Biden első teljes hivatali napján, csütörtökön egy sor rendeletet írt alá a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedésekről, és közölte, hogy a járvány egyesült államokbeli halálos áldozatainak száma várhatóan eléri a félmilliót februárban. Biden célja összehangolt országos járványstratégia kidolgozása, felgyorsítaná a tömeges oltást, növelné a vírustesztek számát, elérné az általános maszkviselést, valamint az iskolák és a munkahelyek újranyitását, és közben visszanyerné a szövetségi kormány iránti bizalmat a járvány elleni küzdelemben.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük