A szakképzési rendszer idei átalakításában nem jelentett akadályt a koronavírus-járvány – mondta a Magyar Nemzetnek Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára, aki szerint a jól képzett munkaerő és az erős magyar vállalatok  mindenféle válság esetén védettséget jelentenek. A kormány 2020-ban 35 milliárd forintból emelte mintegy 32 ezer, szakképzésben oktató bérét, az újonnan bevezetett tanulói ösztöndíjakra évente 11 milliárdot szán, és több tízmilliárd forintot biztosított a szakképzési centrumok és tanműhelyek fejlesztésére az idén – ismertette a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára a lap keddi számában.
    
Azzal kapcsolatban, hogy a digitális tanrend kényszerű bevezetése milyen hatással volt a szakképzésre, az államtitkár kifejtette: az intézményekre bízták a döntést arról, hogy miként szervezik meg a biztonságos körülmények közötti oktatást. Ahol például a partnervállalattal való együttműködés okozott problémát a járványhelyzetben, ott megoldották a tanműhelyekben az oktatást. A vendéglátás és idegenforgalom területén nagyobb kihívásokkal kellett szembenézni, de rendkívül kreatív megoldásokat találtak az oktatók – tette hozzá.


(MTI / címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük