Újabb pozitív koronavírus-tesztek születtek a Red Bull Salzburg labdarúgócsapatánál, így veszélybe került Szoboszlai Dominik szereplése az Izland elleni csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőn. A salzburgi klub hivatalos honlapján jelezte, hogy hat futballista fertőzött, a csapat karanténba került, és egyelőre egyetlen játékos sem utazhat el a válogatottba. A honlap beszámolója szerint a Rapid Wien elleni vasárnapi rangadót megelőzően, a pénteken elvégzett tesztek mindegyike negatív lett, azonban az 1-1-re végződött összecsapás után levett minták közül már fél tucat pozitív eredményt hozott. Az érintett futballistákat nem nevezték meg, tüneteik nincsenek.
    
Azok a játékosok, akiknek negatív lett a tesztje, csak az otthonuk, az edzőközpont és a mérkőzések helyszínei között mozoghatnak. A csapat tagjain hétfőn újabb teszteket végeznek el, és ha a járványügyi hatóság a negatív eredményt követően hozzájárul, változhat a helyzet az együttesnél.
   
A 20 esztendős Szoboszlainak, a válogatott kulcsjátékosának, szintén karantén miatt kellett kihagynia a magyar együttes októberi mérkőzéseit, köztük a Bulgária otthonában rendezett Eb-selejtezőt, amelyet Marco Rossi együttese 3-1-re megnyert. Vasárnap derült ki, hogy Kleinheisler László nem csatlakozik a kerethez, mert az NK Osijek középpályásának karanténba kellett vonulnia. A magyar csapat csütörtökön fogadja Izlandot az Eb-részvételért, majd a Nemzetek Ligájában Szerbia és Törökország ellen játszik a Puskás Arénában három, illetve hat nappal később.


(MTI / címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük