Franciaországban is átlépte az egymilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, miután az egészségügyi hatóságok az elmúlt 24 órában 42 032 új esetet tártak fel, ami újabb napi rekordnak számít – közölte péntek este a francia egészségügyi minisztérium. Emmanuel Macron államfő nem zárta ki az újbóli karantén lehetőségét. A napi új esetszám ismét napról napra nő, már csütörtökön is meghaladta a 40 ezret, a járvány kezdete óta 1 millió 41 075 esetet tártak fel. A Covid-19-betegségben csütörtök óta 298-an haltak meg, ami csaknem a duplája az előző napi adatnak. Ezzel 34 508-ra emelkedett a járvány kezdete óta elhunytak száma.
   
A pozitív tesztek aránya pénteken meghaladta a 15 százalékot, miközben szeptember elején még csak 4,5 százalék volt. A jelenleg kórházban ápolt 15 ezer beteg közül csak pénteken 2091 fertőzöttet vettek fel. A súlyos betegek száma 2441. A járvány egyre fokozódó terjedése miatt péntek éjféltől a kormány az ország száz megyéjéből 54-re terjeszti ki az éjszakai kijárási korlátozást, amelynek értelmében 21 óra és reggel 6 óra között lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. A franciák több mint kétharmadát, mintegy 46 millió lakost érint az intézkedés.
    
Emmanuel Macron egy pénteki kórházlátogatáson úgy vélte, hogy legalább jövő nyárig együtt kell élni a koronavírussal.
    
“A kérdés az, hogyan élünk együtt a vírussal addig. A jelenlegi helyzetben nincs más választásunk a napi új fertőzöttek számára tekintettel, minthogy megfékezzük a terjedést, azaz a minimumra csökkentjük társadalmi életünket, korlátozzuk a kapcsolatainkat” – mondta az elnök, aki szerint egyelőre “túl korai” megmondani, hogy szükség lesz-e ismét karanténintézkedésekre.
    
Az elsőként kilenc nagyvárosban egy héttel ezelőtt bevezetett éjszakai kijárási tilalom hatását a jövő hét közepén értékeli ki a kormány, és azután dönt a további esetleges korlátozásokról – mondta az elnök.


(MTI / címlapkép: Aridd link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük