Elfogtak a hatóságok egy 21 éves közép-ázsiai személyt, aki terrortámadást tervezett végrehajtani “az egyik hatalmi szerv épületénél” a moszkvai régióban – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) társadalmi kapcsolatok központja. Az FSZB szerint a gyanúsított nemzetközi terrorszervezetek megbízásából készült a merényletre. Az iszlamista terrorista által létrehozott rejtekhelyen a hatóságok házilag előállítható pokolgép alkotóelemeire bukkantak. A muszlim a támadás elkövetése után egy közel-keleti konfliktusövezetbe – egybehangzó oroszországi médiaértesülések szerint Szíriába – készült távozni.
    
Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója júniusban kijelentette, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év során csaknem 160 terrorcselekményt sikerült meghiúsítani, ebből 43-at tavaly, idén pedig már húsznál is többet. Arról nem szól a jelentés, hogy ebből mennyi volt muzulmán-iszlamista hátterű, de az orosz lapokat évekre visszaolvasva sem találtunk egyetlen egyet sem, ami mögött ne barbár muszlim terroristák álltak volna.


(Dél-amerikai Magyar Hírlap / az MTI jelentése és orosz médiaértesülések nyomán / címlapképen az FSZB terrorelhárítói egy korábbi terrorcselekmény helyszínén: RIA Novosti archive, image #835340 link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük