Donald Trump amerikai elnököt helyi idő szerint pénteken délután a Washingtonhoz közeli bethesdai katonai kórházba szállították, miután koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála és a feleségénél – jelentette be a Fehér Ház. A kiadott közleményt aláíró Kayleigh McEnany szóvivő leszögezte, hogy az elnök változatlanul jó hangulatban van, végigdolgozta a napot, a fertőzés tünetei pedig változatlanul enyhék.
    
A tájékoztatás szerint Trump elővigyázatosságból, orvosai tanácsára ment kórházba, ahol néhány napot tölt, azonban onnan továbbra is ellátja feladatait. McEnany hozzáfűzte: az elnök és a first lady, Melania Trump hálásan köszöni a támogató üzeneteket.
    
Mielőtt a Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházba szállították helikopterrel az elnököt, orvosa, Sean Conley közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy poliklonális antitest készítményt adagoltak Trumpnak, aki az infúziós kezelés után is jól volt. Emellett cinket, D-vitamint, aszpirint és még két másik szert kapott. Conley szerint az elnök csak fáradékonyságra panaszkodik.
    
A first ladynek nem javasolták, hogy elővigyázatosságból kórházba menjen. Melania Trump szintén láztalan, enyhén köhög és fejfájása van.
    
Közben elemzők számba vették, hogy az elnök környezetében korábban kik fertőződtek meg. A Politico című lap összeállítást is készített erről. Eszerint Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó a nyáron fertőződött meg, szintén enyhe tünetei voltak, és augusztus elején már vissza is térhetett a munkába. Katie Miller, Mike Pence alelnök tanácsadója és Trump egyik főtanácsadójának, Stephen Millernek a felesége még májusban fertőződött meg. Átesett a vírusfertőzésen Kimberly Guilfoyle, az elnökválasztási Trump-kampány egyik munkatársa, az elnök legidősebb fiának élettársa, Tom Phillipson, a Fehér Ház gazdasági tanácsadó testületének elnöke, aki a felépülése után vissza is vonult, és találtak fertőzöttet az amerikai haditengerészetnek az elnöki helikopteren szolgálatot teljesítő tagjai között, valamint a Fehér Ház kávézójában is.
    
Még a nyáron átesett a koronavírus-fertőzésen Amy Coney Barrett, az új alkotmánybíró-jelölt is. Pénteken Ronna McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság vezetője – aki gyakorlatilag a republikánus pártelnök – jelentette be, hogy pozitív lett a vírustesztje.

Remdesivirrel kezelik Donald Trumpot, aki már twitterezik

Donald Trump amerikai elnököt Remdesivirrel kezelik a bethesdai Walter Reed katonai kórházban, ahol az éjjel már Twitter-bejegyzést írt. Az elnök az enyhe lefolyású Covid-19 elleni kezelésre alkalmazott Remdesivirt kapja, ezt hajnali közleményében az orvosa is megerősítette, aki azt is közölte, hogy Trumpnak nincs szüksége oxigénre. “Örömmel tudatom, hogy az elnök jól van” – fogalmazott Sean Conley.
    
Az orvos korábbi közleményében – amelyet azelőtt adott ki, hogy Trumpot kórházba vitték – azt közölte, hogy poliklonálisantitest-készítményt adagoltak Trumpnak, valamint cinket, D-vitamint, aszpirint és még két másik szert kapott.
    
Trump a kórházba indulás előtt a Twitteren rövid videót tett közzé, amelyben bejelentette, hogy kórházba megy, éjjel pedig azt írta a mikroblogban: “minden jól megy, azt hiszem”.
    
Péntek este bejelentették, hogy azonosították a koronavírus-fertőzést Kellyanne Conwaynél, az elnök volt főtanácsadójánál és Thom Tillis észak-karolinai republikánus szenátornál. Mindketten jelen voltak a Fehér Ház Rózsakertjében, amikor Trump bejelentette Amy Coney Barrett alkotmánybírói jelölését.
    
A Politico című lap értesülései szerint az amerikai nemzetbiztonsági apparátus szorosan figyelemmel kíséri, hogy egyes külföldi országok – amelyeket az Egyesült Államok az ellenfeleinek vagy ellenségeinek tart – nem próbálják-e meg valamilyen módon kihasználni az elnök koronavírus-fertőzését. A lap idézte Dave Butlert, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának szóvivőjét, aki kijelentette: “az amerikai hadsereg készenlétben áll megvédeni országunkat és állampolgárait. Nincs változás haderőnk készültségi fokozatában”.
    
Marco Rubio, floridai republikánus szenátor, a szenátus hírszerzési bizottságának vezetője a Twitteren azt írta: “súlyos hibát követ el bármely ellenfelünk, aki az elnök pozitív vírustesztje miatt lehetőséget lát az Egyesült Államok tesztelésére is”.



Milyen kedves “demokrata”! Biden átmeneti időre felfüggeszti a Trumpról szóló negatív reklámokat

Joe Biden, a demokraták jelöltje átmeneti időre felfüggeszti az amerikai elnökválasztási republikánus riválisáról, Donald Trump jelenlegi elnökről szóló negatív reklámokat, miután utóbbinál diagnosztizálták a koronavírust – közölte helyi idő szerint péntek este a The Hill című lap a Biden-kampány munkatársaira hivatkozva.

A főleg kongresszusi témakkal foglalkozó lap szerint nemcsak a Trumpra vonatkozó, hanem minden negatív tartalmú reklámot visszavonnak egyelőre. Biden kampányának két, meg nem nevezett munkatársa is azt mondta a The Hillnek, hogy most csakis pozitív üzeneteket kívánnak közvetíteni.
    
Joe Biden nem teheti meg, hogy azt mondja, “Isten áldja meg Trumpot és a családját”, majd utána a reklámokban leszólja őt – idézte a Biden-kampány egyik munkatársát a The Hill.
    
Biden és felesége péntek délelőtt a Twitteren kívánt gyors felépülést az elnöknek és a first ladynek, Melania Trumpnak, és egyebek mellett azt írták, hogy imádkoznak az elnöki pár egészségéért és biztonságáért. Majd délután – miután a saját vírustesztje negatív lett – Biden Michiganbe indult kampányolni.
    
A michigani Grand Rapidsben tartott rendezvényen hangsúlyozta: Donald Trump koronavírus-diagnózisa “újabb emlékeztető” arra, hogy ezt a világjárványt komolyan kell venni. Megismételte, hogy ő és a felesége imádkozik a Trump házaspár gyors és teljes felépüléséért, és mindenkit arra szólított fel, hogy hordjon szájmaszkot.
    
“Most nem arról van szó, hogy keménykedjünk, hanem hogy mindenki megtegye a magáét” – fogalmazott.
    
Biden ugyanakkor élesen támadta a Trump-kormányzat politikájának egyes elemeit, köztük például az egészségbiztosítási törvényre vonatozó elképzeléseket.



(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük