Varga Judit: Folytatódott a párbeszéd a digitális szabadság biztosítása érdekében

Tovább folytattuk a párbeszédet az állami és a piaci szereplőkkel, annak érdekében, hogy ne sérülhessen a magyar állampolgárok véleménynyilvánításhoz való joga a nemzetközi tech óriások által uralt közösségi média felületeken – nyilatkozta Varga Judit igazságügyi miniszter a Digitális Szabadság Bizottság hétfői ülését követően az MTI-nek.

    A testület hétfői ülése után Varga Judit kijelentette: “Az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott platform február óta azon dolgozik, hogy az állampolgárok jogbiztonságát és szabadságát garantálhassa a digitális térben.”
    
A technológiai óriáscégek hatalmas gazdasági súlya, nehezen átlátható működése és esetenként vitatható adózási gyakorlata világszerte fontos témaként szerepel a kormányzatok napirendjén, hisz a nemzeti jogalkotók és jogalkalmazók felelősséggel tartoznak az állampolgáraik jogbiztonságáért – hangsúlyozta Varga Judit.
    
A beérkezett állampolgári visszajelzésekből is látható, hogy az átláthatóság és a számonkérhetőség, mint demokratikus alapérték a legfontosabb kérdés jelen pillanatban az online térben – mondta a miniszter. Máshogy megfogalmazva: Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy milyen jogszabályok alapján, milyen jogállami garanciák mentén cenzúrázza például a Facebook a magyar állampolgárokat?
    
Az igazságügyi miniszter hozzáfűzte: augusztusban újból levélben fordultak a Facebook regionális igazgatójához az átláthatóság és az ideológiai semlegesség kérdéskörében, melyre várják a konkrét válaszokat, hisz ugyanazokat a jogállami garanciákat szeretnék csak viszontlátni az online térben zajló történések tekintetében, mint amit az offline világban is elvárnak egy jogállamtól.

Soltész Miklós: a járvány ellenére az oktatásnak és a gazdaságnak is működnie kell

A koronavírus-járvány második hullámában egyszerre kell fenntartani az oktatás és a gazdaság működőképességét Magyarországon – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Páter Bárkányi János katolikus tanintézmény új épületegyüttesének átadásán, Szécsényben hétfőn.

Soltész Miklós aláhúzta: a vírushelyzet sok mindent felülírt, ám a felnőtteket most is kötelezi a gyerekek sorsáról való gondoskodás. A kormánynak pedig az a feladata és felelőssége, hogy – “látva, mekkora terhet jelentett a szülőknek és a pedagógusoknak a tavaszi átállás – amennyire lehet, ne jöjjön vissza az az időszak, és vigyázzunk egymásra, gyermekeinkre” – mondta.
    
Hozzátette: a kormánynak a gazdaságot is óvnia kell, fenntartva mindkét terület működőképességét, hiszen “ha le kell állni, az szegénységet jelent, holott mára elértük, hogy harmadával alacsonyabb a szegénységben élők száma, mint egy évtizede”. Ez idő alatt több mint 900 ezer embert emelt ki a szegénységből az, hogy van állása, ezért a munkahelyeket meg kell őrizni – mondta.
    
Emlékeztetett: tíz éve Nógrád megyét még hatalmas munkanélküliség, sok nehézség, szenvedés és többnyire lepusztult infrastruktúra jellemezte. Úgy értékelte: mára visszatért a megyében élők becsülete, tisztelete, mint ahogyan ez a vidék is újra bekapcsolódott az ország vérkeringésébe. A helyiek becsületesen élnek és dolgoznak, így megérdemlik a kormány támogatását is – jegyezte meg.
    
Itt is sok nehéz helyzetben lévő családnak jelentett könnyítést a gyermekétkeztetés kiemelt támogatása – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Közlése szerint az elmúlt tíz évben az erre fordított forrás háromszorosára, 87 milliárd forintra nőtt, és ugyancsak komoly segítség, hogy ma már minden nappali tagozatos diák – 1,2 millió fiatal – ingyenes tankönyvellátásban részesül.
    
Az új, gimnáziumi osztálytermeket és kiszolgáló helyiségeket, továbbá egy 1000 négyzetméteres tornatermet magában foglaló épületegyüttesről szólva Soltész Miklós arról beszélt: talán a legfontosabb, hogy az iskolában milyen útravalót kapnak a gyerekek.     A szécsényi Páter Bárkányi János katolikus tanintézmény névadóját, II. Rákóczi Ferenc gyermekkori nevelőjét, ferences rendi papot a tudás szeretete és tisztelete mellett a szolgálat is jellemezte. Életútja példa az intézményben dolgozók és tanulók számára – folytatta Soltész Miklós.
    
Kitért arra is, hogy az egyházi iskolák országszerte azt sugározzák: a hit mellett fontos a tudás, a közösségszeretet és a közösség szolgálata is. Ezt fontos továbbadni a következő generációknak, melyben az állami és helyi segítség, illetve összefogás egyaránt nélkülözhetetlen.
    
A most átadott beruházás is egy ilyen együttműködés eredménye, melyhez a kormány uniós forrásból mintegy 500 millió forinttal, az egyház 600 millió forinttal, az önkormányzat pedig 140 millió forint értékben járult hozzá – közölte.



ITM: indul az új ösztöndíjrendszer a szakképzésben

Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás, ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek – mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A technikumokban és a szakképző iskolákban a 9. évfolyamon, valamint az érettségit követő 13. évfolyamon mintegy 73 ezer diák tanul majd a 2020/21-es tanévben. Közülük több mint 50 ezren járnak technikumba, ők az ágazati alapozó oktatás idején 8000 forint ösztöndíjat kapnak havonta, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 ezer forintot – ismertette.
    
A technikumban tanulók ösztöndíjának havi összege több mint 435 millió forint, a szakképző iskolában tanulók ösztöndíjának összege meghaladja a 300 millió forintot havonta, így ebben a tanévben mintegy 8 milliárd forintot fordítanak ösztöndíjakra – jelezte a helyettes államtitkár. Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, a szeptemberben indult tanév mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében. A szakképzésbe újonnan belépők már a megújult, rugalmasabb, a gazdaság igényeit hatékonyabban figyelembe vevő szakképzési rendszerben tanulhatnak – mondta.
    
A megújult szakképzés legfontosabb feladata, hogy a következő évtizedek kihívásaira, technológiai fejlődésére jól reagáló, megalapozott tudással rendelkező szakembereket képezzen – fogalmazott a helyettes államtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ösztöndíjakat bankszámlára utalják majd, így minden érintett tanulónak számlát kell nyitnia. Azoknál a diákoknál, akiknek még nincs bankszámlájuk, a számlanyitás folyamatát támogatja a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerben (KRÉTA) az MKB Bank együttműködésével kialakított felület – emelte ki Pölöskei Gáborné.
    
A KRÉTA rögzíti a diákok tanulmányi eredményét és hiányzásait, ezért a pedagógusokat, oktatókat nem terheli adminisztráció; az adatokat automatikusan figyeli és az ösztöndíj kifizetésekor figyelembe tudja venni a rendszer. Ez a megoldás is mutatja, hogy a megújult szakképzés a digitális lehetőségek széles körű használatára épül – tette hozzá a helyettes államtitkár. A sajtótájékoztatón Ginzer Ildikó, az MKB Bank üzleti és általános vezérigazgató-helyettese közölte: az ITM partnereként Jövőd elnevezéssel számlacsomagot indít az MKB a középfokú szakképzésben tanulóknak, a csomag a fiatalok igényeihez igazított digitális banki és kényelmi megoldásokat tartalmaz.
    
A feltételekről szólva egyebek mellett elmondta, hogy a diákok banki díjaktól mentes, ingyenes számlacsomagot kapnak. Az MKB biztosít hozzá bankkártyát, a számláról díjmentesen indíthatók elektronikus átutalások 20 ezer forintig, havonta kétszer ingyenesen felvehető készpénz, és a csomaghoz internetbankos hozzáférés jár. Kérdésre válaszolva Pölöskei Gáborné elmondta: az MKB új számlacsomagjának igénybe vétele lehetőség, nem kötelező, más számlát is lehet használni. Az első kifizetésekre októberben kerül sor.



Szijjártó: a kormány 282 millió forinttal támogatja a szerencsi csokoládégyár bővítését

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Szerencsi Bonbon Kft. beruházástámogatói szerződésének átadásán 2020. szeptember 14-én. A kormány 282 millió forinttal támogatja a cég közel 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.
(MTI/Vajda János)



A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. csaknem 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a támogatási okirat átadása alkalmából tartott ünnepségen Szerencsen. Szijjártó Péter elmondta: a beruházásban új, 2300 négyzetméteres üzemcsarnok épül. Úgy vélte, a koronavírus-járvány okozta helyzetből a kormánnyal szövetséget kötő cégek akár versenyelőnyt is szerezhetnek, ugyanis a szerencsihez hasonló modernizációs beruházások hosszú távra meghatározhatják egy-egy vállalkozás jövőjét.
    
Hozzátette: a magyar gazdaságot erősítik a tradicionális magyar vállalkozások, ugyanis nemcsak gazdasági szereplők, hanem egy-egy generáció életérzésének meghatározói is. Mindemellett a fejlesztés hozzájárul a térség fiataljainak helyben tartásához, illetve visszacsábításához is – közölte a miniszter.
    
Emlékeztetett rá: néhány éve Borsod-Abaúj-Zemplén megyét még úgy emlegették, mint gazdaságilag elmaradott térség. Ma azonban már a negyedik legtöbb tőkét vonzó megyeként tartják számon, és a kormány beruházásokat támogató politikája révén a válság alatt 39 megyei vállalkozás kötelezte el magát olyan beruházás mellett, mint a Szerencsi Bonbon Kft. Ezzel 11 500 munkahelyet sikerült megmenteni a térségben, 20 milliárd forintnyi beruházáshoz a kormány 9 milliárd forint támogatást biztosít – emelte ki Szijjártó Péter.     

Koncz Zsófia, a júniusban elhunyt Koncz Ferenc országgyűlési képviselő lánya, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul az időközi választáson elmondta: 1996-ban hárman alapították meg a Szerencsi Bonbon Kft.-t, ma pedig már 130 embernek ad munkát a cég. Hozzáfűzte: az édesiparáról ismert városban 2008-ban bezárt a cukorgyár, a város lakóinak lelki terheit könnyítve indult el ugyanabban az évben édesapja kezdeményezésére az Országos Szerencsi Csokoládéfesztivál, amely azóta is meghatározó rendezvénye a régiónak. Ennek is fontos háttérbázisa a helyi csokoládéüzem.

Takács István ügyvezető igazgató.
(MTI/Vajda János)


    
Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a társaságot az egykori, 1923-ban alapított Szerencsi Csokoládégyár által készített és közkedveltté tett termékek átörökítésére, megmentésére hozták létre. A hagyományos receptek felhasználásával és termékbővítéssel ma 265 -féle édességet készítenek és még legalább 25 bevezetése szerepel a terveik között. Hangsúlyozta, a Nestlé Hungária Kft. jóvoltából édességeiket tavaly óta ismét a Szerencsi márkanév alatt hozhatják forgalomba.

Szijjártó Péter: kormánytámogatással épít cukorsilókat a Hell Szikszón

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a minisztérium beruházástámogatói szerződésének átadásán a HELL Energy Magyarország Kft. szikszói székházában 2020. szeptember 14-én.
(MTI/Vajda János)


Hét cukorsilót épít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón az energiaitalok gyártására szakosodott Hell Energy Magyarország Kft. itteni üzeméhez, az 565 millió forintos beruházáshoz a kormány 282 millió forintot biztosít, az erről szóló támogatási okiratot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Csereklye Barnabásnak, a cég ügyvezetőjének hétfőn.

A miniszter az átadáson azt mondta: a koronavírus világjárvány elején az egészségügyi védekezésre kellett koncentrálni, majd a gazdasági védekezésre, a munkahelyek megőrzésére, Magyarország működésére. Biztosítani kell azt, hogy a gazdaságot ne kelljen még részlegesen se leállítani, a magyar gazdaság az emberek munkájától lesz sikeres – hangoztatta.
    
Szijjártó Péter szólt arról, hogy a kormány szövetséget kötött a vállalatokkal, ennek értelmében a munkát, a munkahelyteremtést finanszírozzák, aki most fejleszt, beruház, az hosszú távon előnyhöz jut a nemzetközi piacokon is.
    
Az exportra termelő vállalatok sorában kiemelt helyen áll a Hell-csoport, amelynek termékei ma már öt kontinens ötven országában találhatók meg, hat országban pedig piacvezetők, az árbevétel meghatározó része exportból származik, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság visszaálljon a hosszú távú növekedési pályára – tette hozzá a miniszter, hangoztatva: a Hell-csoport hatványozottan javítja az ország gazdasági teljesítményét.
    
A külgazdasági és külügyminiszter azt is elmondta, hogy a Hell mostani beruházása direkt módon 355 munkahely megtartását segíti elő, hatékonyabbá válik a vállalat működése. Borsod-Abaúj-Zemplén a megyék tőkevonzó rangsorában a negyedik helyen áll, harminckilenc vállalat kötelezte el magát összességében húszmilliárd forintos beruházás mellett, amihez a kormány 9 milliárd forintot biztosít, 11,5 ezer munkahelyet segít megmenteni.

Csereklye Barnabás, a HELL Energy Magyarország Kft. ügyvezetője.
(MTI/Vajda János)


    
Csereklye Barnabás a támogatói okirat átvételét követően hangsúlyozta: az elmúlt héten adták át a 8 milliárd forint összértékű, zöldmezős beruházás keretében létrehozott új üzemüket, az Energy Coggee-t, ehhez a beruházáshoz az állam négymilliárd forint támogatást adott. A mostani fejlesztéssel egy másik fontos célkitűzésük, a környezetkímélő gyártás megvalósításáért tehetnek fontos lépéseket, ami szintén a hosszú távú stratégiájuk alappillére.
    
Koncz Zsófia – aki az október 11-i időközi országgyűlési-képviselő választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul a körzetben – az avatáson arról szólt, hogy a Hell-csoport egyedülálló beruházásokat hajt végre a térségben, kiváló munkakörülmények mellett, magas színvonalú technológiával dolgoznak a munkavállalók, a cég igen sok fiatalnak ad munkát.
    
A Hell Energy Magyarország Kft. árbevétele tavaly meghaladta az 50 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 2,55 milliárd forint volt. Az előző évben, 2018-ban a vállalkozás közel 48 milliárd forint árbevétel mellett több mint 5,34 milliárd forint adózott eredményt ért el. 2019-ben a belföldi értékesítésből 25,19 milliárd forint, míg az exportból 26,21 milliárd forint bevételük származott.



Gyurcsó: jót tenne a magyar futballnak a BL-főtáblás szereplés

Gyurcsó Ádám, a horvát élvonalban szereplő Hajduk Split légiósa abban bízik, hogy a Ferencváros szerda este le tudja győzni a Dinamo Zagrebet a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben, és ezzel esélye lehet kiharcolni a főtáblás szereplést. A 29 éves középpályás az M1 aktuális csatornának hétfőn azt mondta, reméli, hogy a magyar bajnok vissza tud vágni a zágrábi együttesnek az előző kiírásban elszenvedett vereségért, és szerinte a hazai futballnak nagyon jót tenne, ha újra szerepelhetne magyar csapat a BL csoportkörében.
    
“A Ferencvárosnak arra kell figyelnie, hogy a Dinamo minden egyes hibát könyörtelenül kihasznál, valószínűleg a szerdai meccs eredménye is azon múlik majd, hogy melyik együttes hibázik kevesebbet” – jelentette ki a 18-szoros válogatott futballista, aki klubcsapatával múlt szombaton szenvedett 2-1-es vereséget a zágrábiaktól a horvát élvonal negyedik fordulójának rangadóján.
    
“Hiába játszottunk az első 35-40 percben jobban, az első hibánkat megbüntették, és bár a végeredmény szorosnak tűnik, ha jobban koncentráltak volna, nagyobb különbséggel győznek” – mondta Gyurcsó, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Dinamo kerete tavaly óta nem gyengült jelentős mértékben, BL-, Európa-liga, valamint válogatott meccsek tapasztalatával rendelkező labdarúgók alkotják. A támadó középpályás úgy fogalmazott, mivel rendszeresen játéklehetőséghez jut, jól érzi magát Splitben, ugyanakkor a jövője még mindig kérdéses, mert az átigazolási időszak nem zárult le.
    
“Az előző idényben elért ötödik hely csalódást keltő eredmény volt, és mivel most két horvát együttes indulhat a BL-ben, oda kellene érnünk a második helyre, de a Rijekának, az Eszéknek, illetve a Goricának is hasonló céljai vannak” – nyilatkozta Gyurcsó, aki csapatával csütörtökön az észak-macedón Renova vendége lesz az El-selejtezőben.
    
“Idegenben játszunk, nézők nélkül. Ezeken a meccseken bármi előfordulhat, úgyhogy szerintem szenvedni fogunk, de valahogy túl kell jutnunk ezen a körön” – mondta a futballista.



(MTI / címlapkép: MTI/Vajda János)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük