Lynx gyalogsági harcjárműveket kap a Magyar Honvédség, ezzel Magyarország a NATO-kötelezettségeinek tesz eleget – közölte a beszerzés előkészítését koordináló védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága szerdán az MTI-vel. Közleményük szerint a Rheinmetall Lynx harcjárművek beszerzéséről szóló szerződést szerdán írta alá Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Armin Papperger, a német hadiipari vállalat igazgatótanácsának elnöke Budapesten.
    
A több mint kétmilliárd euró értékű modernizációs program keretében 218 Lynx KF41 harcjárművet kap a honvédség. Az eszközök túlnyomó többségét, 172-öt Magyarországon állítják elő a Rheinmetall és a magyar állam között augusztus 17-én kötött megállapodás értelmében létrehozandó vegyesvállalat üzemében. A megrendelésben szereplő első 46-ot Németországban gyártják le, ami egyúttal a hazai gyár magyar szakembereinek teljes körű felkészítését szolgálja.

(Rheinmetall Defence)


    
Kifejtették: hosszas piackutatást követően Magyarország az első NATO- és EU-tagország, mely a düsseldorfi székhelyű német cég új fejlesztésű termékével modernizálja haderejét. “A folyamatban lévő honvédelmi- és haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése történelmi lépés” – írták a közleményben, hozzátéve: a katonák a BMP-1 típus másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta ugyanis nélkülözni voltak kénytelenek a nehézlövész erők gerincét alkotó lánctalpas gyalogsági harcjárműveket.
    
A közlemény szerint Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az aláírást követően kiemelte: a NATO-nak tett vállalásai részeként Magyarország helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét. “A piacon fellelhető legkorszerűbb típusként a Lynx bizonyult alkalmasnak arra, hogy megfeleljen a magyar katonai szakértők által támasztott szigorú követelményrendszernek, s az elkövetkező évtizedekben a honvédségben betöltse ezt a kulcsfontosságú szerepet – idézték kormánybiztost.

Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke értékelése szerint “jövőbe tekintő döntésükkel Magyarország legfelsőbb politikai és katonai tisztségviselői igazi vezetői kvalitásokról tettek tanúbizonyságot”. Nemcsak az európai haditechnika élvonalába emelik Magyarországot, hanem a magyar kormányzat elkötelezettségét is megerősítik a tekintetben, hogy NATO-szövetségeseik megbízható és katonailag hatékonyabb partnerei kívánnak lenni – mondta a közlemény szerint a német hadiipari vállalat vezetője.


(MTI / címlapkép: Wolpat link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük